Szép sikert mondhat magának az érdi Szárnyaló Sólymok Haikucsoport A 2014-ben alakult irodalmi közösség jelenleg virtuális térben működik. Vezetőjük Szabó Aida által közzétett felhívásokra (egy-egy hívó szó) küldenek haiku, haiga, waka, haibun alkotásokat. A beküldött anyagból összegzett, összeállított oldalakból ismerik meg egymás alkotásait. A tagok különböző országos pályázatokra is elküldik műveiket. Így történt ez a 10….
BÚCSÚZUNK CZABAI BALÁZSTÓL
Elszomorított nagyon Czabai Balázs távozása. Nehéz szavakat találni, elfogadni a valóságot… Hiányzik és hiányozni fog. Emlékezünk és emlékezni fogunk Balázsra és mindarra, amit Ő jelentett. Sokat kaptunk Tőle, és csak reménykedni tudunk, hogy elégséges volt, amit mi adtunk Neki. Czabai Balázs nemcsak a természetvédelem egyik fellegvárát hozta létre a Radnai utcában, hanem az érdi irodalmi…
BÚCSÚZUNK GRÓF MÁRIÁTÓL
Elbúcsúztunk Gróf Maria irodalmi társunktól, a mi Maricánktól. A gyászszertartás elköszönő szavai mellett hallhattunk verseiből is. Egy barát távozott, de velünk marad emléke, versei és a tudat, hogy ismerhettük őt. Egy olyan embertől búcsúztunk, aki mindig figyelemmel, szeretettel fordult felénk. Nyugodjék békében! (Művészbarátságos pillanatkép: Karácsony István, Gróf Marica, Habos László, Győriné H. Angéla) Gróf Mária…
BÚCSÚZUNK VARGA ZOLTÁNTÓL
„Varga Zoltántól, a baráttól, alkotótárstól, állandó zongorakísérőtől búcsúzott Szigeti Eszter énekesnő a keddi Eszterlánc klubban. Ezt az alkalmat Zoltán emlékének szentelték: az énekesnő mellett többen is megosztották személyes élményeiket a tragikusan fiatalon elhunyt zongoraművészről. Egy húron pendültünk. A zenei ízlésünk, a világlátásunk, a humorérzékünk, a művészetről alkotott véleményünk és az elképzeléseink is azonosak voltak. Senki…
BÚCSÚZUNK dr. KARÁCSONY ISTVÁNTÓL
„Elment Karácsony István írótársunk…, de hite szerint hazaérkezett, oda, ahova annyira vágyott, ahol mindennél jobb lenni. Mi itt vagyunk még az úton, ki-ki a maga életútján…, de egy közös nyomon, az irodalom, az irodalomszeretet mezsgyéjén. Nagy öröm számomra, hogy barátjának mondott István. Hálás lehetek a sorsnak, hogy találkoztunk, hogy találtunk közös értéket, hogy tudtuk értékelni…
IRODALOM A TÖLGYFÁK ÁRNYÉKÁBAN
A Czabai-kert adott helyet augusztus 30-án a Temesi Éva Irodalmi Kör rendezvényének. Meleg volt, ahogyan e nyári napok mindegyikén, de a kétszázéves tölgyek árnyéka és az élménygazdag műsor kellemes délutáni időtöltést nyújtott a város közkedvelt kertjébe ellátogatott irodalombarátoknak. Ahogy a TÉIK-rendezvényeken lenni szokott, elsőként egy Temesi Éva verset hallgathatott meg a közönség. Az irodalmi kör…
KÉPÍRÁS TOLLAL, ECSETTEL (Votin József kiállítása)
Bár Érden legtöbben az írásairól ismerik, Votin József festő szeretett volna lenni. Bár végül építész lett, nem hagyta abba a rajzolást, festést sem. Rendhagyó kiállításmegnyitón jártunk a Szociális Gondozó Központban, ahol Votin Józsefnek nyílt tárlata június 13-án. Ahogy Szűcs Gábor alpolgármester utalt rá megnyitójában, Votin József élete minden, csak nem szabályszerű. Szinte mindent kipróbált, amit…
ILYÉS MÁRK 1993 –
Tanulmányok: 2000-2008 – Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2009-2013 – Széchenyi István Gimnázium 2014-2017 – Kodolányi János Főiskola (Történelem Alapszakos Bölcsész) 2018 – Angol középfokú nyelvvizsga 2018-2019 – Könyvtáros képzés Országos Széchenyi Könyvtárban A Magyar Földrajzi Múzeum szakkönyvtárában 5 évet dolgoztam 2018 és 2023 között. Ez idő alatt ritka könyvekkel ismerkedtem meg, sokat kutattam és…
HANGOT KAPOTT KÖLTÉSZET
Zenés költészet napi műsorra hívta az irodalombarátokat a Temesi Éva Irodalmi Kör. A magyar költészet napján az Érdi Galéria adott otthont a rendezvénynek. Habos László, a Temesi Éva Irodalmi Kör vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd néhány mondatban megemlékezett a közösség névadójáról, Temesi Éva költőről. A műsorba szerkesztett költeményeknek különböző hangot kívántak adni a közreműködők. Elsőként…
VERSEK EGYMÁSTÓL, EGYMÁSNAK
Csütörtök délután a Temesi Éva Irodalmi Kör is megünnepelte a költészet napját az Érdi Galériában. Szigeti Eszter megzenésített verseket énekelt, majd – ez már hagyomány a körben – a tagok egymás költeményeit szavalták el a közönségnek, végül Orbán Sándor, Metzger Balázs és Szalóky B. Dániel adtak elő megzenésített verseket. Habos László, a TÉIK egyik alapítója,…
EGY ÉREM MÁSIK OLDALA
Tisztelt Hölgyem / Uram! Levél érkezett Kreischer Nelly érdi költő email fiókjába. A levelet dalane (Daróci Lajosné az Érdi IRKA vezetője) küldte. Nelly látása megromlott, nem tud olvasni, ezért számítógépe segítségével hallgatja meg az írott szöveget. Meghallgatta a kapott értesítést, és hiába mondta helyesen a gépi hang, mégsem értette, ezért újra meghallgatta: „Tisztelt Hölgyem /…