„Érd szülötte, 1919. november 16-án Ófaluban látta meg a napvilágot. A tehenes-gulyás Jovicza Ferenc
és a volt pesti cselédlány, Hajduk Mária az ötödik gyermeket is örömmel fogadta. A szorgalmas, tehetséges fiúnak úgy sikerült bejutnia a székesfehérvári ciszterci gimnáziumba, hogy hét fehérvári jómódú család fogadta asztalához „vándorkosztosnak”.
1944-ben pappá szentelték. Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. Az ostrom alatt az óvóhelyeken nemcsak lelki vigasszal, de kötszerrel és gyógyszerrel is ellátta a sebesülteket.
Elkerülte a „jóvátételi hadifogságot”, mert egy orosz kiskatona észrevette télikabátja alól kilátszó fekete papi ruháját. 1947-48-ban a ciszterciek budai Szent Imre Gimnáziumában tanít. Az 50-es években őt is internálják, segédmunkásként dolgozik. 1954-től ismét taníthat: a Szinyei Merse Pál Általános Iskola, majd a gimnázium tanára, igazgatója. 1962-ben bekapcsolódik az eszperantó mozgalomba: tanít, vizsgáztat, utazik. Még nyugdíjazása előtt elkezdte tanulni a festészetet és a fafaragást. Aztán tagja lesz a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének: előadásai, kiállításai révén annyira közkedveltté válik, hogy 1988-ban megválasztják alelnöknek.
70 éves, amikor megjelenik első verseskötete „Gesztenyevirágok őszi verőfényben” címmel. Ír rejtvényújságokba, évkönyvekbe, ismeretterjesztő előadásokat tart az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban, hívják kiállítások megnyitó beszédének megtartására…
2010. március 27-én vesztettük el. Életvitelét kitűnően jellemzi az általa sokat használt mondat: „Amíg az ekevas szánt, fényes marad, ha közben kopik is, de ha szögre akasztják, rozsdás lesz, még ha vadonatúj is!”.”
(Forrás: Magyarországi Eszperantó Szövetség archívuma)
Művei:
Naptár avagy Kalendárium (Budapesti Művészetbarátok Egyesülete, Budapest, 1988)
Gesztenyevirágok őszi verőfényben (Budapesti Művészetbarátok Egyesülete, Budapest, 1989)
„Az én szememben oázisnak számít minden olyan költői vállalkozás, amely az életet szolgálja, függetlenül attól, hogy a „vállalkozó” lelkes amatőr-é vagy egészséges lelkű profi. Jáki Ferenc – a divattal ellentétben – emberi fogyasztásra alkalmas verseket ír, tehát az életet szolgálja.
Verseinek nagyobb része, sőt: túlnyomó többsége az úgynevezett hagyományos formákban íródott. Mégsem hat idejétmúlt költőnek: a kitaposott ösvényeken fiatalos fürgeséggel jár, eszközei, ha nem is mindig a legkorszerűbbek, de mindig frissek, sohasem fáradtak.
legotthonosabban a népdalok formái és hangulati világában mozog. Az ilyen jellegű versei a legüdébbek(Rigófütty, Élet-igenlés).
Jáki Ferenc formai biztonsága szinte lenyűgöző. A hangsúlyos magyar és az időmértékes ókori formákat egyformán jól kezeli.”
Baranyai Ferenc
Fecskefészek, csillagszóró (Budapesti Művészetbarátok Egyesülete, Budapest, 1989)
Jáki Ferenc nemes lokálpatriotizmusának újabb jele, hogy a „fecskefészek – Csillagszóró” c. verseskötete nagy részét a szülőfalujáról és gyermekkoráról írt versek töltik ki. Találja meg e kötet az utat az érdiek és minden olvasójuk szívéhez. Én a város nevében kívánok Ófalu szülöttének hosszú, felhőtlen, ragyogó naplementét, benne a fafaragáshoz, festegetéshez, cikkekhez, kiállításokhoz, előadásokhoz, de főleg a versíráshoz és a remélt újabb kötetekhez erőt, derűt, egészséget!
Pató Simon tanácselnök
SZEMELVÉNY
Válogatás a Gesztenyevirágok őszi verőfényben c. kötetből
Rigófütty
Füttyből fontok füzért az új Nap nyakába.
Füttypatak csobog be szobám ablakába.
Egyetlen dallam sem járja úgy át lelkem,
mint ez a rigófütty, mely visszhangzik bennem.
Fütyül, dalol vígan, egy cseppet sem fárad,
vidám trilláiból életöröm árad.
Ó, ha megfejthetném a rigófütty titkát,
talán megtalálnám a boldogság nyitját.
Mintha azt súgná most nékem a természet,
hogy a titkok nyitja: készül az új fészek.
Szól a rigó szélben, szól, ha eső szakad,
hajnalban, alkonyban dala meg nem szakad.
Bárcsak én is tudnék ugyanígy örülni,
mámoros boldogan dalolni, röpülni!
Oktalan kis rigók, okosítsatok fel:
Hogy bármi történjék, daloljon a szívem!
Gesztenyevirágok őszi verőfényben
Kívül zöld kis „sünikék” összegömbölyödve,
belül barna gesztenyék: készülnek a földre.
Száraz, rozsdás levelek hangtalanul hullnak,
s lent a zörgő avarban egymásra borulnak…
De ahogy így fölnézek: Valóság vagy álom? –
hófehér virággyertyák gyúlnak egy-egy ágon!
Körülöttük zománcos, zsenge kis levelek!
Kérdezem, hogy mi történt, de nincs rá felelet.
Lombjavesztett fámnak is akad egy-egy ága,
rajtuk hajt ki vén korom egy-egy versvirága.
Igaz, nem pompáznak úgy, mint tavaszi lázban,
látni őket mégis jó – őszi hervadásban.
Kései kis virágok! Termést már nem hoztok,
deres, ködös hajnalon halkan lepotyogtok,
de legalább nyíltatok őszi verőfényben,
s örömömre voltatok a „Naplementében”.
Élet-igenlés
Tele van a lelkem
világot átfogó
élet-igenléssel:
csillagragyogással,
madárcsicsergéssel,
virágfakadással,
gyümölcsérleléssel,
színes lombhullással,
szelíd hóeséssel…
tele van a lelkem
világot átfogó
boldog öleléssel!
A „Pillanat”
A művészet szülőanyja
a megtorpant Pillanat.
Az örökkévalóság is
„csak” egy ilyen pillanat.
Az idő függönye lebben,
és a lélek kirepül.
Légteren túl, éteren túl,
végtelenben megmerül
Válogatás a Fecskefészek csillagszóró c. kötetből
Fecskefészkem
Szülőfalum: fecskefészkem,
ide mindig hazajárok,
kis időre megpihenek,
s új erővel újra szállok.
Röpködök a nagyvilágban,
s magam bárhol bárhogy érzem,
mindenhonnan hazacsábít
szülőfalum: fecskefészkem.
Hajnalkák – alkonyatban
Nyíltok a Nappal, hulltok a Nappal,
életetek csak egy röpke nappal.
Kelyhetek tárul, kelyhetek zárul,
jó, hogy nem tudtok az éjszakáról.
Létetek jelkép: nékem is ekképp
kell majd kivárnom a „Naplementét”.
Életem égjen végtelen fényben,
sose bolyongjak fénytelen éjben.
Kőrösi Csoma Sándor
érdi szobránál
Durva bakancsban, mintha épp mostan készülne menni
ősi Keletre, ősmagyaroknak nyomát keresve.
Mint a mesében: várta az úton sok nehéz próba,
betegség, éhség, fagy meg a hőség, fegyveres rabló,
sok buta, gőgös kishivatalnok zárta el útját.
Egytől se rettent, vitte a lába, vitte a vágya,
hogy megtalálja népe és nyelve ősi hazáját.
Zordon Tibetnek kolostorában magános láma
gyűjti a sok szót tibeti-angol nagy szótárba.
Kész van a nyelvtan, boldog az angol és Európa!
Kincs van a könyvben: magyar tudósnak szellemi kincse!
És amikor már érzi, hogy célja nem lehet messze,
sorsa kegyetlen végzete ellen hiába lázad,
gyilkos a kór és gyilkos a láz, és jaj, egyre fárad:
hontalan vándor, végsőt lehelve ott marad holtan.
Buddhizmus szentje, eszmének hőse, boldog utódok
nagy példaképe, magyarság Dísze: hódolat Néked!
Válogatás a Poly-Art kiadványokban megjelent verseiből
Az érdi fájdalmas anya siralma
(1945- 2003)
Amikor még tipegtetek,
hogy féltettelek titeket!
Meg ne botoljon lábatok,
hidegben meg ne fázzatok!
Most sok ezren itt állotok,
mint összeterelt állatok,
készen a borzalmas útra,
és nem jöttök soha vissza!
Azóta állok gyászban itt,
Anya, ki várja fiait.
Issza a föld a könnyeit,
de jaj, a könny itt nem segít!
Érdi, sóskúti, tárnoki,
battai anyák fiai:
a győzők áldozatai
mennek Keletre meghalni!
Azt mondták, csak néhány napra
viszik Ercsibe robotra,
s most messze, a Volga partján,
a sztyeppén s a jeges tajgán:
sok-sok ezer mérföldön át
hallom szívetek sóhaját:
Siratjátok a vén Dunát,
az Otthont és a bús Hazát …
Csak páran jöttetek haza,
gyászomnak nincsen vigasza.
Legtöbb magzatom ott maradt,
távol, idegen hant alatt …
S most idézünk Titeket!
Őrizzük emléketeket!
Az Anya mindig álljon itt,
s várja haza fiait!
A „gondolkodó” és a „gondolat”
– Rodin két szobra előtt –
Képzeletemben egymás mellé teszem
a két világhírű szobrot:
a komor férfit: a „Gondolkodót”
s a merengő nőt: a „Gondolatot”.
Görnyedt férfi, álla alatt ökle,
előre dől arca s a két válla.
Maga elé mered, így mélyed el,
oly ijesztő töprengő magánya.
És mellette ott a nagy márványtömb,
csak a fej van kifaragva rajta.
Egy női fej, amely ábrándozva
néz előre a messzi távolba.
A szobrásznak csak egy volt a fontos,
a szép női testből csupán a fej,
mert benne él a győztes Gondolat,
mely minden férfit magasba emel.
Minden, ami földi szép: mulandó,
gyorsan szétfoszlik, semmi sem marad
Férfi és Nő számára, csupán az
üdvözítő közös Gondolat.
Gondolatban folyton újraéled,
ami már nem ismételhető.
Gondolatban ölelheti egymást
mindörökre két hű Szerető!