„Léván született 1835 április 9-én. A Kereskényi család egyike Nyitra vármegye legősibb nemes családjainak. Iskoláit Léván, Nyitrán, majd a Benedek-rend kötelékében Pannonhalmán végezte.
A bencésektől a csornai premontrei rendbe átlépve a rend keszthelyi gimnáziumának tanára lett. Bécsi nyelvészeti tanulmányok után világi tanári oklevelet is szerzett. Édesanyja kérésére azonban ismét egyházi területem helyezkedett el. 1860-ban pappá szentelték. Először a székesfehérvári püspök hivatalban, majd Bodajkon, Törökbálinton működött. 1866-ban segédlelkészként Érden helyezkedett el, majd 1868-tól 1906-ig, nyugalomba vonulásig a helység plébánosa volt. 1885-től mint kerületi esperes működött.
Elismert irodalmi munkásságot fejtett ki, könyve jelent meg a Mária-tiszteletről. Maradandó érdemeket szerzett Érd helytörténeti kutatásában. Luczenbacher (Érdy) János példáját követve ő is felásatott 1872-ben két “hun halmot” és feldolgozta leleteit. Elkészítette Érd (Hamzsa bég) és Batta (Százhalom) községnek történeti vázlata címmel 1874-ben Érd első helytörténeti monográfiáját, 1886-ban megírta az érdi plébánia történetét.
1911. augusztus 7-én halt meg érdi otthonában, a templomtérre néző egykori plébánia iskolában. Érden temették el. Jelenleg az érdi plébánia falán áll az az emléktábla, amelyet tiszteletére avattak.
Kereskényi Gyula volt az Érdi Olvasó Egylet (1872-1877) elnöke. Szerkesztette a Katholikus Család című vallási, társadalmi, közművelődési és gazdasági hetilapot 1882. júl. közepétől 1883. máj. 26-ig.
Alkalmi költeményeket írt 1868-ban Jekelfalussy Vince püspök beiktatása alkalmával Örömhangok c.,
1877-ben pedig szonetteket a Székesfejérvári egyházmegye százados ünnepélyére.”
(Forrás: Szinnyei József:Magyar írók élete és munkái. Keszthelyi Életrajzi Lexikon; Magyar Katolikus Lexikon; Érdi Krónika)
Művei:
Szivhangok (1863)
Méltóságos és főtisztelendő Farkas Imre Székes-fehérvári megyés püspök úr tiszteletére Bogdányban a bérmálási szentség kiosztása alkalmával legmélyebb fiui tisztelettel ajánlva Augusztus 9-én 1863.
Szonettek (1877)
Székesfejérvár egyhézmegye százados emlékének fényes ünnepélyére (1777 – 1877 augustus 20-án.)
A vesztaszüz (Vallásos regény a kereszténység első századából, Német eredetiből átdolgozta (Budapest, 1884)
(Sajnos nincs fellelhető példány.)
Helytörténeti munkái:
Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) községek történeti vázlata (Székesfehérvár, 1874)
Az érdi plébánia története (Budapest, 1886)
SZEMELVÉNY
SZIVHANGOK
méltóságos és főtisztelendő Farkas Imre Székes-fehérvári
megyés püspök úr tiszteletére Bogdányban a bérmálási
szentség kiosztása alkalmával legmélyebb fiui tisztelettel
ajánlva Augusztus 9-én 1863.
Hol a nyelv, mely a szivérzelemnek
Ömlengéseit árnyatlanul,
Ugy szavalja-el, miként erednek
Egy elérzékült sziv álmibul?
Hol a szó, mely üdvet és imát
Mondva, lengi Félvilágot át?!
A hivek százezrei keblében
Titokszent lepel alatt a szó,
Mely most közöröm varázs hevében
Szerte zúg, mint harci riadó.
Ez a szó, mely üdvet ée imát
Mondva, hatja dalomat is át!
És ha talán e dal szerénysége
Magasztos és nagy erényeket
Vissza nem ragyogja, báj-zengése
A szent szónak, eleget tehet!
Hisz ott, hol a dalt Egész-világ
Zengi, minden szó egy üdv-virág.
Egy-világ rebeg Feléd örömdalt
FŐPAP eljövésed ünnepén;
A szentély ugy vár, mint égi angyalt;
Örömköny ül kisdedink szemén:
És örül a népnek is szive
Kisdedink örvendezéseire.
Örvend a nép ATYÁNK! látásodra
köszönt mint MEGYÉNK FŐPÁSZTORÁT.
Mert, te mint a déli nap sugára
Éresztesd SZÍVED jóságát
S ma, midőn az ÉG közibénk hoz
Üdve tád, a nép imáihoz.
De mit várunk mi s e tömeg ATYÁNK?
Olvashatod arcunk vonásain
Add áldásodat kérünk add REÁNK!
S erősbits meg a hit utain.
Mi majd a hála s emlékezet
Sziv-lapjára irjuk nevedet!
Kend-föl kisdedinket Hit-védökké
Ne vond-meg tőlük áldásodat,
Imában könyörögni örökké
Az úr kegyét, nem szünendnek Rád!
mert nincs Égnek szebb jutalma, mint
melyet a hivek szerelme hint.
A hivek buzgó ragaszkodása –
Mert az azok kincse, mindene –
És szivünknek tiszta vonzodása,
Legyen Élted földi édene!
Főpapi széked szent tronusát
Igy halhatatlan fény ragyogja – át! –
SZONETTEK
Székesfejérvár egyhézmegye százados emlékének
fényes ünnepélyére (1777 – 1877 augustus 20-án.)
Nyisd-meg Fejérvár ősi szenthelyen
Pompázó fénydús szentegyházadat!
Hadd lengjen a százados áldozat
Illatos árja túl a föllegeken!
E szent helyen ma a mult és jelen
Mindent, ma nagy és szép, elémutat,
Megmutatja őseink buzgalmát,
Mely a hitnek élő fáján terem.
Feltünteti százados emlékét
Hála oltárin; ’s fény ővedzi át
Ős szent királyunk temetéshelyét.
Egy nemzet állja körül csarnokát
Az ős Szionnak; ’s örömérzetét
Úgy nyujtja be, mint tiszta mély imát.
Albion és a nagy Világ-sziget
Krisztályból emelt csuda-fény lakot;
S mit a természet, ész s erő adott
Ott bámulták a gyűjteményeket.
Az őszhalmozott tünde kincseket,
Mikkel a por, a pornak áldozott,
Szédthordta mint bősz ár a gyöngyhabot,
A Szibarita-divat élvezet!
De a magyar, önemlék lapjain
Okulva, szive lelke kincseit
Mutatja be a hit oltárain
S igy mig az ősök sziklafészkeit
Szétdölni látja a vész fogain:
Szentélyeit hűn örzi meg a hit.
Tudja, hogy istenigazába’ csak
Ott lelheti fel üdvét a kebel
Hol a nép s trón érdekeivel
A szent hité is párosultanak.
S a néperény e bájsugárinak
Mulaszt-tüzét bajnokok szítják fel,
Kiket önüdveként minden kegyel,
A nép, a hit, s nemzet is áldanak.
Ily dicső bajnoka szépmegyénknek
Mária Teréz buzgó királyné volt,
Kit a trónon dicsők követének.
De legdicsőbb a nagy, s dicsők között
Ferencz József királyi apostol!
Ki úgy ragyog, mint nap hazánk fölött.
Lánglelke, mint tiszta áldozat,
Mindig a népek üdvéért lobog,
S ha szent sugalmán szive földobog:
Szivdobbanása félvilágra hat.
Ajkán ha szól zuhany forrás fakad
Melyben ezernyi igaz gyöngy ragyog,
Arczán megelégedés mosolyog
Midőn hű s vitéz népére mutat.
Alkotmány, Vitézség, népszeretet
Vallás, barátai, s trónján ezek
A hallhatatlansági ékszerek.
Ó ha e szent jegyekre gondolunk!
Epedve zengi hő ima-dalunk
„Áldott legyen koronás királyunk!”
De vissza! vissza szelid kegyelet
A szent helyre, hol századok óta,
Emelkedik Hunnia temploma…
Térj vissza, s áldd meg az ős szent helyet’ –
Mit e megye s nemzet könnyez veled
Hogy a vért, melyet egykoron hona
Közüdveért hűn hullatott oda;
Gyöngédeden fölmossa jó kezed!
Ma egész megye egy Oltár legyen,
S százados emlék áldozat jelül
Mindenki egy-egy virágot tegyen!
S a koszorút mit igy a szeretet,
A közös oltár kebelén füzend
Te tüzdd megyénkre drága kegyelet!
Mit ahitattal zengve nyujtjuk át,
Egy század év öröm-ima hangját;
„Isten, ki alkotsz új világokat,
Áldd meg e Megyét! ős szent Szionát;
Áldd meg királyinak nyugvó porát!
Áldd meg a királyt! s az elhunytakat
Kiknek Szion szentárnya nyugtot ád!
Áldd meg a hit s hon minden hű fiát!
Szenteld meg az ős ereklyék porát
Melyet idő s vész szétzilaltanák,
S a szentély többé tán soha se lát!
Áldd meg nemzetünk jó akaratát,
Hogy mint az Ősök, századokon át,
Szeresse a hitet, hont, s a királyt!”