„1954-ben születtem Szekszárdon. Ott végeztem általános és középiskolát. Itt jelentek meg a helyi lapban az első verseim. Egyetemet végeztem Debrecenben és Budapesten. Tanítottam főiskolán, írtam tanulmányokat, tankönyvet, monográfiát és a politikai pályát is bejártam. 2004-ben kezdtem újra írni. Négy kötetem jelent meg azóta a Korona Kiadónál Részeg angyalok, Bukott angyalok, Néma angyalok és Utóirat címmel. Két újabb kötetem kiadás előtt áll. 1998 és 2020 között Érden éltem. Azóta újra Szekszárdon.
Ars poetica
voltam már minden
kapca bakancs és lábtörlő is
de lucskos csillogó
sárnak volt lenni a legjobb
írtam törvényt és verset is
de kicsorbultak a szavak
a törvény halott vers maradt
s a vers sosem lett törvény…
Huszonöt évig éltem Érden. Ma újra Szekszárdon élek.” – írja magáról.
Művei:
Részeg angyalok (Korona Kiadó, 2005)
„E sorokat 2005. április 11-én vetem papírra, egy politikusként közismert ember verskönyve kapcsán, József Attila centenáriumos, rügyező vadrózsakoszorús felhőglóriája alatt. S ahogyan a felhők lomhán vonatoznak esőterhükkel az égen, ahogyan észrevétlenül kibuknak, elődudorodnak, fázósan, cidrizve kipöndörödnek a halványzöld rügyek, úgy sorjáznak elém a szinte megválaszolatlan közhelykérdések. Hogy miért és hogyan születik a vers? Hogy miért és hogyan érzi meg valaki a bensőből vezérlő késztetést, hogy engedelmeskedve neki, verset írjon? Hogy valójában mi is a költemény, túl irodalmi műnemen és műfajon? Hogy mit akar vele-általa az, aki valami sorslidérces okból megalkotta? Hogy mit és miért akar immár nyilvánosan elmondani, kifejezni, fölmutatni, bátorságos rekedt hangon eldadogni, hiszen eddig – és csak ő tudhatja, hogy mióta már – csupán rejtett önmagában dúdolt töredék szavakat, tört ritmusokat, törmelék rímeket?”
Ördögh Szilveszter
Bukott angyalok (Korona Kiadó, 2006)
„A kötet 7 ciklusából ezek a gondolatok talán a Fricskák címűben jelennek meg leginkább. Kiábrándító tapasztalatok eredménye A politikus című verse: „ájtatos arccal igézd a néped/ hazudj és lopj ha van hozzá képed/ figyelj a vezérre/ jut zsírra kenyérre/ s ha elönti tyúkagyad a méreg/ ordíts mint a fába szorult féreg”. A bukott angyal a Biblia és szépirodalmi utóélete szerint (például Juhász Gyulánál) még visszaemlékszik időnként arra az időszakra, amikor kegyelemben részesült, de ezek az emlékek mind reménytelenek. Ezt fejezi ki Jánosi is a Páros aforizmák VI. tagjában: „az igazságnak nem kell védőügyvéd/ ezért ha bíróság elé citálják/ mindig elveszíti a pert…”. A könyvet, amelynek elgondolkodtató, érdekes, néha lírai hangú verseit (Ha egyszer…, Luca) érdemes olvasgatni, archaikus jellegű művészi fotók illusztrálják.”
Cserhalmi Zsuzsa
Néma angyalok (Korona Kiadó, 2007)
„A lelkükben megérintett vershívőket itt figyelmeztetném arra, hogy a – Borsos Mihály fotóművész empatikusan versekre hangolt, de önmagukban is sokat mondó csendélet-fényképeivel ékesített (…) kötet címében (…) áttételesen, rejtőzködve utal rá, hogy ez a magányos költő a mienknél felsőbb, magasabb rendű dimenziókban se járatlan. Kerülni akarja azonban a divattá, sőt „trendivé” silányult rutinos angyalkázás színvonaltalan közhelyeit. Nem igen köti hát direktben az orrunkra, miféle áldásos és megtermékenyítő kapcsolatok fűzik a készségesen segítő, fehér mágiában működő földszellemek karához.”
Iszlai Zoltán
Utóirat (Korona Kiadó, 2008)
„Az Utóirat az Angyalok utolsó kötete. Benne van mindaz, ami voltam, és ami vagyok. Hogy mi lesz, azt nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy mi hagytuk el az angyalokat, vagy Ők minket.
Mert túl közel van egymáshoz az ég és a pokol.”
Jánosi György
SZEMELVÉNY
Válogatás a Részeg angyalok c. kötetből.
Harmadnapon
éjszaka a kert végébe állította
lángoló kereszted a félelem
a megáradt vizek fölött megjelent
csonttá soványodott alakod
ahogy súlytalan léptekkel
a dombok felé indul
ránk szakadt az ég
a villámok kéken fénylettek
a rémült házak hófehér falán
a föld mélyéből felszakadt kiáltás
csukott ablakokon zörgetett
s hajnalban égő nádasból felriadt
széntollú madarak rikoltották
újjászületésed hírét
ledőltek a tornyok
meghasadtak a folyóparton
hétrétgörnyedt fák
hited köré emelt falak
omlottak dörögve
a poklok kénköves folyamába
nem tudtalak eltemetni
túlélted százszor keresztre feszített
védtelen önmagad
s hogy oltárod helyett
mégegyszer rongyaidban higgyek
újjászülettél a harmadik napon …
Sírvers
(]. A. halála)
ősz jött a világra
kipányvázták lelkét
egy néma kiáltás dübörgött mindenütt
a semmi ágára ültetve szívét
eladta álmait
s a sínekre feküdt …
Elkésett köszönet
ágyad köré gyűltek
a szürkén egymásra zuhant évek
álmaid tisztaságát csodálni
ha éjszakánként párnádra ájultan aludtál
fényszálak fonódtak
már őszülő hajadba s válladra ültek
játszani kibomlott fürtjeiddel
ha megtömött szatyrokkal siettél az utcán
a fák lombos ágai
ablakod elé hajoltak s vigyázva
eltakartak a zajos világ elöl
hogy senki se lásson ha könnyek nélkül sírtál
a tovatűnő nyarak
sohasem köszönték meg éveid
s ezek a tétova esetlen szavak is
megkésett csörömpöléssel hullnak eléd anyám
Paraszt-mennyország
(egy falu halálára)
mindenkiért eljön a maga istene
a menny zsibvásár lesz vagy tanyasi búcsú
láncos körhintával és céllövöldével
a kolbászsütő mellett csapolt sört mérnek
a vattacukorárus körül gyerekhad zsibong
este táncmulatság ivás verekedés
az asszonyok kint ülnek a kocsma udvarán
még egy utolsó meccs a rozzant kuglipályán
még egy vásárfia a mézeskalácsosnál
és hajnalban a néptelen kihalt falu fölött
messze a tornácokon s a templomtornyon túl
mindenki egy darab istenverte földről
egy nadrágszíj-parcelláról álmodik …
Válogatás a Bukott angyalok c. kötetből
Luca
csillagpásztorok lábánál heversz már
felhőket terelsz az éji akolba
kószálsz a végtelen égi mezőkön
társ után kutatsz holdösvényt szagolva
várod a hajnalt a nyíló ég alján
őrzöd a fénylő csillagok seregét
ha elalszol téli kertekről álmodsz
s érzed még néha a tűzhely melegét
Tízparancsolat
ha hited is megcsalt válassz új istent magadnak
faragd fába vésd kőtáblába az arcát
hadd lássa mitől vált pokollá a világ
átkozz el mindenkit aki átokkal vert meg
csak akkor ünnepelj ha okot ad sorsod rá
ha megtagad ne tiszteld apád és anyád se
ölelj amíg lehet ha tiszta az ölelés
lopj ha koldus a tisztesség a tolvajok között
ölj ha a gyávaság az életnél többet ér
vádold meg azt aki ártatlant vádol
vegyél el mindent ami jár neked s a tiéd
indulj tiszta szívvel nyiss ki minden ajtót
s ha utcára verve már csak magadban hiszel
a poklot is mennyországgá teheted
Karthago
ha félsz és már nem hiszel semmiben
ha végleg kifosztva már semmit sem remélsz
ha eltévedtél a sötét ingoványban
ha vakít a köd és faggyal tör rád az éj
állj meg egy dombtetőn gyújts jelző őrtüzet
hallgasd a hullámok távoli moraját
nézd csak a lángok közt kavargó szikrákat
figyeld a füstcsóvák öngyilkos táncát
s ha hamuvá szürkül az utolsó parázs is
lassan majd ráeszmélsz semmi sem örök
csak a szél a tenger a homokos vizes föld
és feletted a végtelen csillagos ég…
Hajnal
ébred a hajnal átfut a réten
tengere árad kéken az égen
játszik a fák közt úszik a szélben
fürdik a tócsák tiszta vizében
alszol az ágyon moccan a párnád
bontja a reggel két szemed árnyát
rezzen a pillád elköt az éjtől
rebben az álmod olvad a fénytől
éget a nap már fenn ül a fákon
lobban az égen izzik az ágon
csillog a sárban színeit adva
s lángkoszorút fon boglyahajadba
Hazám
keress
új hazát
ha elárult a régi
ne áruld magad
ha álmod is meglopták
ne álmodj semmit
ha tiszta az éjszaka
ne várd a hajnalt
ha túl mocskos a világ
feküdj a hóba
ha havat hoz majd a tél
kutyákkal aludj
ha viharral ver a nyár
égess fel mindent
ha semmi sem tart már itt
indulj csak útnak
és hazád majd rád talál
Válogatás a Néma angyalok c. kötetből
Egyszer majd …
egyszer majd az leszel
aki sohasem lettél
egyszer még megteszed
amit sohasem tettél
egyszer még árulod
amit sohasem vettél
egyszer majd ott leszel
hova sohasem mentél
egyszer még lehetsz ott
ahol sohasem voltál
egyszer még igaz lesz
amit sohasem mondtál
egyszer majd leveted
amit sohasem hordtál
egyszer majd az leszel
aki sohasem voltál
Üveghegy
az üveghegyen innen és túl
már csak az arcok látszanak
a homlok a haj a szem és a száj
az üveghegyen innen és túl
már csak a színek játszanak
árnyat a fényben senki sem talál
az üveghegyen innen és túl
már csak a bűnök ártanak
és felfeslik minden elszakadt szál
az üveghegyen innen és túl
már csak az álmok bántanak
s elmúlik veled élet és halál
Páros aforizmák
XI.
sohase menekülj
ne keresd addig a kaput
míg nem tudod hol van a kulcs
ne rohanj a falnak
hiába van nálad a kulcs
ha nem tudod hol a kapu
XII.
megfordul néha a világ
a szegénység gyakran több a cifra gazdagságban
mint amennyi gazdagságot rejthet a szegénység
magába zárul a világ
a szegény mindig ad a nála is szegényebbnek
a gazdag csak a gazdagabb kegyeit keresi
XIII.
ha felülről nézed a világot
a kék égből csak a mennyország látszik
s a földön át vezet a pokolba az út
ha alulról nézed a világot
a pokol szinte már itt van a földön
s a mennyországnak csak az árnyéka látszik
Válogatás az Utóirat c. kötetből
Ima
az elátkozott szavakért
akár kimondtam őket akár nem
az eltékozolt álmokért
akár hittem bennük akár nem
a tiszta gondolatokért
akár eszembe jutottak akár nem
a megbocsáthatatlan tettekért
akár szégyelltem őket akár nem
a magamba fojtott vágyakért
akár álmodtam róluk akár nem
egyszer bocsáss meg uram
de ne adj még feloldozást…
Fehér karácsony
csak ülsz a szakadó hóesésben
egy padon a parkban a fehér fák alatt
nézed a lámpákat az ónszínű eget
a néptelen kihalt üres utcákat
hallod a harangok tétova kongását
az angyalszárnyak halk suhogását
látod a kavargó fehér tollpihéket
a templomtornyot az órán az időt
a földön az eltűnő lábnyomokat
csak ülsz a szakadó hóesésben
egy padon a parkban a fehér fák alatt
és nézed ahogy a házfalak között
a hólepte sötét sikátorokban
az elhagyott utcákon tereken
s a szobákban a fényes ablakok mögött
beköszönt lassan a karácsony…
Ki…
(N.L. emlékére)
ki mond imát az esőért
ha kiszáradnak a tavak
ki ír a porba jeleket
ha elnémulnak a szavak
ki gyújtja meg a lámpákat
ha koromsötét az éjjel
ki viszi át a szerelmet
ha nincs a túlpartról fényjel
ki menti meg az álmokat
ha széttörünk minden mesét
ki őrzi majd a titkokat
ha olvad mind a hét pecsét
ki kongatja a harangot
ha szólít az esti mise
ki virraszt értünk hajnalig
ha nem leszünk többé mi se
Kikötő
(P.J. emlékére)
égnek a ködben a lámpák
pislog a csillag az égen
áznak a dokkban a rámpák
elment a hajónk már régen
Hiába…
(J.A. emlékére)
hiába égsz
véred bárhogy is hajt
nem vagy már csavargó
csak magaddal játszol
álmod bárhova űz
perzsel elnyel a tűz
nem látsz és nem látszol
körötted kavargó
hamu és füst lesz majd
s örökké félsz