„1937- ben születtem Budapesten. A háború alatt a budai vár támadási körzetében laktunk, 2 hónapig éltünk az óvóhelyen. Minden háború előtti emlékemet törölte ez a 2 hónap, ennek viszont minden percére emlékszem. Édesapám gyönyörűen rajzolt, de nem volt pénze a Képzőművészeti Főiskolára, azért, hogy meg tudjon nősülni, élelmiszer-kiskereskedő lett. Nagyon hamar felfuttatta az üzletét, így középosztálybeli életet teremtettek nekünk, ami számomra a jó iskolát és a rengeteg könyvet jelentette.
Háború után viszont „aszfalt-kuláknak” minősült. Én gyerekkorom óta írok verseket. A korai megmutatkozástól elvette a kedvem az akkori talpnyaló stílus. Így betettem a fiókba. Származásom miatt nem vettek fel középiskolába, csak augusztus végén, Gépipari Technikumba. Magyartanár akartam lenni. Nemcsak én kerültem más pályára, volt köztünk festő, író, szobrász, drótgrafikus, balerina is.
2006-ban az Arcvonal Kávézóban rendeztek nekem szerzői estet Balogh János drótgrafikus kiállításával együtt. Az előadó Györgyi Anna művésznő volt.” – írja magáról.
2017-ben halt meg Érden.
Róla nevezték el a 2020-ban alapított Temesi Éva Irodalmi Kört.
Díjai:
- Poly-Art Irodalmi Díj II. hely. 2012, 2013, 2015;
- Érdi IRKA Irodalmi Díj 2013.
- A Poly-Art irodalmi pályázatain elért I. (2012), II. (2013) III, (2013) helyezést, valamint különdíjban (2011) részesült.
Művei:
Az üveghegyen innen (Szerzőtársak: Ilka Gábor, Habos László) (Poly-Art Kiadó, 2012)
„Temesi Éva költészete az elmúlt évben került közel az érdi olvasókhoz. Az Irodalombarátok Klubja pályázatának egyik nyertese, markáns gondolati lírájával és a magas színvonalú költői megformálással méltán érdemelte ki a közösség elismerését.”
(Somfai István)
Töröttszárnyú szerelem (Poly-Art Kiadó, 2012)
„Temesi Éva a súlyos lélektani drámát, szerelmi csalódását és féltékenységét is rendkívül intelligensen kezeli a versekben, amelyekben az önzetlenséget, a jóságot, a nagyszerűséget, a bátorságot, a nagylelkűséget és a szeretet keresi, miközben ő maga birtokában van mindennek. A kötet szerzője mindenesetre annyit elárult, a „töröttszárnyú szerelem” versek alanyával további harminc évig házasságban élt… Alkotásai pedig, „csak úgy jönnek”, és Temesi Éva mások javaslatára sem hajlandó változtatni a versein. Tizenhat éves volt, amikor Csoóri Sándornak megmutatták akkori költeményeit, de Éva nem volt hajlandó elfogadni a költő tanácsait.”
(Bálint Edit)
Visszatekintés (Poly-Art Kiadó, 2014)
„Nem volt könnyű a XX. század. Végigéltem, amit rám mértek, s dolgoztam, ahova beosztottak. Akit kineveztek okosnak nem kérdezte, mi a vágyam – álmom. Kiszabták, hogy mit kell csinálnom. Ők eldöntötték és besoroltak: iskolába – szakmába – gyárba. (Elkopott az álmodozók álma.) S eltelt egy tisztességben elvetélt élet. Ki vállalja ezért a felelősséget? Pardon, a történelem tévedt?! Most már szabadna, de hol a hitem? Az idő palástját magamra terítem. Visszafordulok és megmutatom, hogy ki vagyok! Mielőtt meghalok.”
(Temesi Éva)
SZEMELVÉNY Válogatás Az üveghegyen innen c. kötetből Monodráma Mögötte a sima semmi, előtte a szédült mélység. Mögötte az eltörölt múlt, előtte sincs már reménység. Lábát köti sok rossz lépés, kezét köti társ hiánya, nincs, akibe megfogóddzon, sorsa szélén áll magába. Szeme-füle is bekötve, nincsen módja a hallásra, akkora az egyedüllét, csukott szemével is látja. Szólhatna, mert szólni tud még, hol van, aki látja, hallja? Hol van, aki érte nyúlna, mielőtt még lezuhanna? Csak a hegyek visszhangoznak, hiába is kiabálna… Egyedül van égen-földön. Óriási monodráma. Az utazó Mind utazók vagyunk itt a földön. Kinek nyaralás, kinek bizony börtön. Mind viseljük, amit a sors ránk mért. Kinek büntetés, kinek ajándék. Cipeljük a sok bőröndnyi terhet. Vagy a lelket gyötri, vagy a testet. Nem biztos, hogy én vagyok a léha, ha jól esne mindet letenni néha. A hiányzó rész Pengeélen táncolunk, keressük a hiányzó részt. Lehet, hogy ez a keresés egy életet felemészt. Ne sajnáld rá az időt, ha meglesz a hiányzó rész diadallal feltarthatod: értelmet nyert a keresés. A hangember A Hangember a hangadó. Ő mondja meg, hogy mi a jó. Ő mondja meg, mi a vétek. Jó, ha ezzel szembenéztek. Mindegy, hogy igaz vagy téves, nincs mód, hogy utána nézhess. Ő hallatszik mindenhonnan, bizonyára igaza van. Vagy ha nincs is, mást nem hallasz, igazságot mást nem kaphatsz. Az sem számít, ha a tények ordítóan mást beszélnek. A hangember mondja, mondja, a hatalom megszállottja. Válogatás a Töröttszárnyú szerelem c. kötetből Önkritika Hát mit képzeltem én magamról?! Hogy lehetnék egyetlen asszony?! Jelentéktelen szürke senki, nem lehet örökké szeretni! Vannak ragyogó, híres dámák: a gyönyörűeket is megcsalják. Lehet a Loren, a First Lady, az ő férjük is csak egy férfi, nem tudja velük sem beérni. Mit akarok én számonkérni? Ma már mindenki így csinálja, s nem mutogatnak ujjal rája. Te sem vagy más: egy fiúgyerek. Egész biztos túlbecsültelek. Téged, vagy talán inkább magam. Ez az igazság. Mármint: ha van. Kialakult a véleményem: nem vagyok normális egészen. Nem vagyok jó, szent, csak ostoba, hogy nem csaltalak meg még soha. Elvarázsoltalak Elvarázsoltalak. Most enyém vagy egészen. Nem is kell mondanod, ezt sugárzod, megérzem. Most nincs köztünk árnyék. Most engem látsz és érzel. Mosoly ül a szádon, és engem fogsz két kézzel. Elvarázsoltalak, és nem érted egészen. Zavart vagy és boldog, szerelmes is, megérzem. És nem gondolsz másra. És a múlt már törölve. Nem is emlékszel már. És enyém vagy örökre. (- amíg nem telefonál...) Tűnődés Lehet, hogy nem is Tégedet szeretlek. Csak ráaggatom képzeletem tüzes színeit egy bábura, aki belül üres. A lángolás tán engem is elvakít. Saját fényemtől már annyit sem látok, hogy vaknak játszom szép tűzijátékot. Lehet, hogy olyan meleget árasztok, minden elolvad közelébe érve, annyira Te sem emlékeztetsz jégre. Lehet, hogy csak képzelem a szerelmet, és poros, ódon Stradivariként üres szobában örömódát zengek. Lehet, annyira imádom a szépet, hogy szédült Michelangelóvá válva ráformázom Dávidot a halálra. Negyvenötödik év Amit Te megkívánsz, arra van szükségem. Ha Te nem tudsz lépni, helyetted meglépem. Ami Neked nehéz, aláállok bátran. (Kérlek, ne vedd észre, ha megroppan a vállam!) Hogyha Te elbotlasz, én is Veled esem. (Egyenetlen az út, nem Te vagy ügyetlen!) Együtt botladozva mégis könnyebb lépnünk, egybe varázsolt már a negyvenöt évünk. Fogjuk egymás kezét. Melyik az én kezem? Elkísér a sírig már ez a szerelem. Válogatás a Visszatekintés c. kötetből Szabad akarat Mit kellett volna másképp csinálnom, hogy a világ fejre ne álljon? Mit nem tettem, én morzsa, végképp, hogy nem lett emberibb a lépték? Hogy a világ részekre hullott, mit tettünk, jaj, hogy erre volt ok? Mért hibáztunk mi mindahányan ebben a földi pokol-bugyrában? Mért nem sikerül soha semmi? Mért nem tudunk előbbre menni? Mért ragadunk folyton a sárba? Mért megy minden jószándék kárba? Mi az, ami mindig meggátol? Miért nem megy minden magától? Mért nem hajlunk jobban a jóra? Tán ez a világ élhetőbb volna, ha nem ártanánk egymásnak folyton, ha nem táncolnánk élőn, holton, ha volna bennünk szeretet, részvét, Ha mindenki vinné más keresztjét. Hiszen van oly sok szebbnél szebb eszme, Mért van, hogy nem kell nekünk egy se? Isten, ha vagy, hát ezt akartad? Ezt szántad szabad akaratnak? Ha mindent tudsz, hát ezt is tudtad, ember a lejtőn hova juthat. Ilyen lelket leheltél bele, és most nézd, mire jutunk vele!! Már a föld is undorral táncol, előbb-utóbb leráz magáról. Ki ismer engem? Én odaadom nektek a lelkem. Tessék, tessék, szabad a vásár: boncoljátok ezer darabra. Láttok már engem? Én odaadom nektek a lelkem, meztelenül, hazugság nélkül. Látjátok már, hogy ki vagyok én? Így leplezetlen. Én odaadom nektek a lelkem. Eldobva a mosolyok láncát, és elhullatva a könnyeket. Ugye más lettem? Én odaadom nektek a lelkem. Nem játszom mást, mint aki vagyok. Tessék, tessék, szabad bemenni, ha ismeretlen. Én odaadom nektek a lelkem. Mégsincs ember, ki belelátna. Hiába mondom, kérem, kérdem: Ki ismer engem? Vágyakozás Fekszik a párnán jóllakottan. Jöttömre csak a füle moccan. Elnézem hosszan… Olyan nyugalmat, békét áraszt, hogy engem, akit az élet fáraszt, irigység tölt el egy pillanatra. Cserélnék vele, ha szabadna. Mindenesetre, egy másik létben, ha ilyesmit lehetne kérnem, – attól, kinek áll hatalmában – kutya szeretnék lenni – nálam.