„1982. február 15-én születtem, Budapesten. Tinédzser éveimet Érden töltöttem, alapozó iskoláimat is itt végeztem a kilencvenes években, korai írásaim is többnyire erről a korszakról szólnak. 2000 és 2003 között érettségiztem és több szakvizsgát is tettem műszaki területeken, 2005-ben levelezőn, Magyar– kommunikáció szakra jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetemre, majd lehetőségem nyílt átszakosodnom Kommunikáció– médiatudomány szakra, 2010-ben abszolváltam. Lévén, hogy érdeklődő voltam a digitális képírás és az audiovizuális területeken is, kipróbáltam magam a televíziós és a rádiós szakmában is, hol műsorvezetőként, hol szerkesztőként. Még most is leköt a zeneszerkesztés és hangjáték rendezés, bár ezek mostanság háttérbe szorulnak, projekt alapon vagy megbízások útján kerülnek újra terítékre. Hétköznapian fogalmazva, fő kenyéradóm lett a profi grafikus szakterület, lassan 15 éve dolgozom a területen, az egyszerű névjegyektől, a webes megjelenésen át, egészen a bonyolult animációig magamba szippantottam a tapasztalatokat. 2016 óta életvitelszerűen Budapesten élek, a rokonaim, a barátaim és ami a költészetet illeti, a lázadó korszakom köt Érdhez. Fontos az utóbbit kihangsúlyozni, hiszen lassan a negyvenes éveimbe lépek és ezekre a korai írásaimra úgy tekintek, mint az ifjúság és vadság nyers termékeire. Ahogy másoknál is, nálam is a kor meghozta a finomságokat és a műfaji érettséget. Manapság inkább rövid karikatúrákat, szatírákat, társadalomkritikákat írok, a maró, pengeéles gúny és a humor eszközeit alkalmazom, néhol cinikus felütéssel (Diogenész elsődleges példaképem).
Nem céltalanul teszem, pozitív trollnak tekintem magam. Mindenki, aki egyetlen karaktert is leüt annak érdekében, hogy ez a világ és benne az országunk élhetőbb legyen, részt vállal a felelősségben, ennek így kell lennie. Rengeteg hibát halmoztunk össze az elmúlt 30 évben, ha csak az országunkra gondolok, de törekedni kell a javításra és az önkritikára, annak elismerésére, ez megjelenhet művészi önkifejezésben is, kinek miben. Nekem sokat jelent a sorsformáló politika, még ha gonosz és önző is. A társadalmi problémák is érdekelnek. Gúnyolok, parodizálok, közéletet befolyásolok a magam szintjén, az eszközeimmel. Nem félek magamat összepiszkolni egy tisztább közéletért. 2006-ban jelent meg utoljára írásom nagyközönség előtt, nyomdai úton. Nem azért, mert nincs több írásom, a mai fejlett informatikai rendszerek mellett, nem tartom fontosnak ezt a formátumot. Ha meghívnak ilyen jellegű publikálásra, szívesen elfogadom…ha nem is versekkel, de remélem szolgálhatok izgalmas tartalmakkal.” – írja magáról.
Díjak:
- Ifjúsági Petőfi-díj (Lackfi J. átadó) (1999)
- Accordia Nívódíj (2003)
SZEMELVÉNY
Válogatás verseiből
Hatalom
Most hogy eladtuk az érzékiség kultuszát.
Mihez kezdünk, kinek mérjük a bánatát?
Darabról, darabra, centiről, centire.
Itt a fenékig műanyagba, maszlagba.
A száraz csillagok, olcsó kirakatába.
Számoljunk cseppet a könnycsatornákba.
Darabról, darabra, centiről, centire.
Míg a jóllakott dúskálva orgonázik.
Más lelkekben, tobzódnak a semmik.
Apró gyilkos gyöngyszemek, vértezik
hasítják át az arcokat, vérré színezik.
Darabról, darabra, centiről, centire.
Most hogy büszkén, másokra léptünk.
És bitófákat állítva, igazoljuk a tettünk.
Hogy új nemzedékért éleztük, a késünk.
Marketing eszmékkel, szörnyeket neveltünk.
Egy új korért, mely mint kór végez velünk.
Darabról, darabra, centiről, centire.
Most hogy eladtuk az érzékiség kultuszát.
Mihez kezdünk, kinek mérjük a bánatát?
Ha már csonttá haraptuk a száj panaszát.
Ha már ronggyá tiportuk a kéz támaszát.
Mihez kezdünk, kinek mérjük a bánatát?
Ha már elfújtuk az utolsó gyertyát.
Mikor levágtuk az Isten segítő jobbját.
Darabról, darabra, centiről, centire.
Mikor nem mérjük a bánatát senkinek se.
Az utolsó magaslaton nézzünk jól körbe.
Darabról, darabra, centiről, centire.
Vágyak vására
Az Urunk piacán vásároznak a tudatlanok.
Lapátszámmal szállnak a boldogságok.
Én, is napszámosként itt hajkurászok
Kinek az asszony, férfi, gyerek porontyok.
Zsetonok, sport mobilok, állmosolyok
Fuvart, gőzölnek a gépek a népek.
Rakat szám pöffenek a kémények.
Elvárnak a diplomás kényelmek.
Szakadnak a szívek, ütőerek.
Szerelmet szisszen minden vágy.
Magányos légyott este az ágy.
De, szeretnék fizetni egy társat!
Nem baj, ha akciósan, de tartósat.
Garanciával, pecséttel, és igazat!
Kamatos kölcsönnel, ha kell börtönnel!
A bőség kosarából ennék már eleget!
Abból! Amit Urunk nevezett életnek!
Fizetek, jövőért, családért, szeretőért!
Adót rovok születésért, puszta létért!
Magamért, érted, értük, a levegőért!
Hogy kapkodjak, mikor a blokk véget ért!
Hogy az enyészet, tenyészetébe aludjak!
Hogy végül egy szűk diófába koppanjak!
És szeretnék fizetni egy társat!
Nem baj, ha akciósan, de szerelmet.
Igazat, valódit, és tényleg az enyémet…
Érte zálogba adnám a lelkemet.
Uram! Havi törlesztésbe is mehet…
Ne adj bóvlit, vagy eldobhatót, használtat.
Rázd meg a mennyei tárcádat!
A Nemzet szörnyei
Emitt settenkedik a szörnyetegem…
Piros fehér zöld, pici szörnyecske.
Kényelmetlen igazgatói székecske?
Elkopott már a hatszázas „Mercike”?
Tán omlik a rózsadombi villácska?
ÓÓÓ az ici pici medence luxusa…
Pezsgő fürdő, mandulás szappanka…
Édesanyád ékes színű gyémántja!
Az öregapád aranyozott protézise!
Öreganyád platinás, térde kalácsa!
Szeretőid galambürülékes gyűrűje!
A házmestered aranyere, reumája!
Pénzem a pénzed lelkem a lelked!
Csavard a zsebem, taposd a belem!
Rántsd meg hát szűk gyeplőmet!
Lógasd elém a répát a fizetésem…