„Szeghalmon születtem 1930-ban. Az Alföld szülötte vagyok, aki szereti a nyílt, tiszta, kitárulkozó vidéket. Felmenőim apai és anyai részről is mind tanítók voltak. Építészként dolgoztam az Ózdi Kohászati Üzemek alkalmazásában. Itt szólított meg az Úr újra, és én nem akartam engedetlen lenni: jelentkeztem a Debreceni Református Teológiai Akadémiára, így lettem lelkipásztor 1984-ben.
Első írásom negyedik elemista koromban született: anyák napjára kellett fogalmazást írnunk. Tanítómnak úgy megtetszett dolgozatom, hogy az év végi vizsgán ő maga olvasta fel.
Verseket tizenkét évesen kezdtem írogatni, csak magamnak. Sok versem elveszett a háborús események során. Ebben az időben más is történt velem: Isten szeretetteljes szava megérintette a szívemet.
A többiről beszéljenek helyettem verseim.” – írja magáról.
2020-ban halt meg Budakeszin.
Díjai:
- Poly-Art Irodalmi Díj III. hely. (2016)
- Érdi IRKA Irodalmi Díj (2018)
Művei:
Alkonyi fények (Poly-Art Kiadó) 2011
„Verseinek vezérfonala az Istenbe vetett mély hit, gondolatait hibátlan ritmikával és választékos szókinccsel bontja ki. Csak akik személyesen ismerik, tudják róla: hivatásánál fogva kiváló szónoki – előadói tehetséggel áldotta meg az Isten. Eljátszom a gondolattal: mi lenne, ha ezek a művek az ő előadásában CD-n is hallhatók lennének.
Nem tartanám teljesnek ezt a rövid bevezetőt, ha nem írnék pár sort emberi értékeiről. Pár éve és csak ritkán találkozunk, mégis: végtelenül szimpatikus magatartása, széleskörű műveltsége, jóságot és szeretetet sugárzó egyénisége mély hatást tett rám. Vele beszélgetni, őt hallgatni – maradandó élmény!”
Somfai István
Veled, Uram (Poly-Art Kiadó) 2015
„Szabó Imre bátyánk és testvérünk írásba foglalt vallomásai, verses bizonyságtételei többféle találkozásról is hírt adnak. Emlékezetes, de végül is múló találkozások merülnek fel az ifjúkor érzelmi viharaiból (Gyémánt volt). A felnőtt férfi révbe érkezése: szövetségkötés az Istentől rendelt társsal, holtomiglan, holtáiglan (Évfordulónk, Hitvesem születésnapjára, A boldogság útja).
A lelkipásztor, a hittanár, az igehirdető hivatásának gyakorlása is találkozások sorozatában valósul meg (Imádság a gyermekekért, Isten lámpásai, Kérdés és felelet).
A mindent átrendező és meghatározó, nem emberi síkon megvalósuló találkozás azonban a személyes Isten-élmény. Ez ragyogja be a verses vallomásokat, amelyek nem oszlanak meg „vallásos” és „világi”
témák szerint. A vallás itt a szó eredeti értelmében vett hitvallás, a világ pedig a teremtő Isten által létre hívott élettér, Isten országa, anyagi és szellemi valóság (Veled, Uram, Az Úr közel, Zúgj, Lélek szele, Minden kegyelem, Zsoltárhangra).
A kötet gerincét az életre szóló találkozások megtapasztalásának újra élése, tovább adása képezi. Ez teszi lehetővé, hogy ha előzetes elfogultságok és igények nélkül az érdeklődés természetes gesztusával közelítünk Imre bácsi verssé formált bizonyságtételeihez, akkor magunk is megélhetjük a találkozást: az írott szövegen keresztül betekinthetünk egy tiszteletre és szeretetre méltó embertársunk életébe, gondolataiba, hitébe, ide értve bánatait, félelmeit, belső harcait is (Emléked szeretem?, Áldott szavak, Kereslek, Atyám, Éjszakai gondolatok). A versek hátterében pedig felsejlik a kor történeti valósága: a háború, a diktatúra, a forradalom élménye is (Diákkori versek, Honsirató, Fénylő október)”
Kecskés András
SZEMELVÉNY
Válogatás az Alkonyi fények c. kötetből
Ígéret és beteljesülés
(Mottó: Ézsaiás 43.)
Mögöttem volt tizenkét év,
Mikor az Igét kaptam én.
Szívem boldogan fogadta,
Zengett benne mindig újra.
Végigkísérte életem –
Áldott légy érte, Istenem!
Shogymégmaisszólsz,köszönöm,
Hallgatnom most is örömöm:
Ne félj, mert megváltottalak
Téged, neveden hívtalak,
Tulajdonommá tettelek,
Enyém vagy, és én vezetlek.
Ha vízen mégy át, ott vagyok,
El nem borítnak folyamok.
A tűz sem árthat teneked,
Égéstől, lángtól védelek.
Mert Urad vagyok, Istened,
Megtartód és a mindened!
Szeretlek féltőn s oly nagyon,
Hogy élted megszabadítom.
Ne félj hát, én veled vagyok,
Érted váltságot is adok,
Mert nagyon becses vagy nekem,
Vigyázok reád szüntelen.
Csak én vagyok az Istened,
Kezemből más ki nem vehet.
Magamnak én megtartalak,
Én készítek neked utat.
Ne nézd a régi dolgokat,
Ne kutassad a múltadat,
Mert újat kezdek teveled,
Újat cselekszem, tudd te meg:
Pusztában vizet fakasztok,
A sivatagban folyamot,
Hogy inni adjak teneked,
S te szeretetem hirdessed.
Szeretetét megmutatta,
A lelkemet Ő gondozza.
Azóta más lett életem,
Mindig törődik énvelem.
Fiát adta értem s nekem,
Őáltala fogja kezem,
Őáltala megszabadít,
Őáltala megvált és hív.
Sivár éltem széppé tette,
Száradt lelkem élesztgette.
Szellemem táplálja olajjal,
Szent szelleme megvigasztal.
Betelve ígéret és áldás,
Szava szól – csupa biztatás –
Ráfigyelve megértettem,
Újat készít nekem, bennem.
Örömöm így Benne lelem,
Igáját könnyen viselem,
Mert gyönyörűvé tette azt,
Legyen Övé a hódolat!
Jézusra nézz, ismerd meg Őt!
Befogadja a keresőt!
Szelleme új életet ad,
Ki Krisztusban van, Új Élet az!
Tápszentmiklós, 1986
„Azért legyetek készen ti is”
(Mt 24,44.)
A nagy célt, uram, Te adod:
„Ti pedig készen legyetek!
Mint tolvaj, jön el az a nap,
Mindig készüljetek!”
Bármi jöjjön ránk e földön,
Ne éljen félelem bennünk,
Mert megígérte Jézusunk:
Itt van mindig velünk.
Jöhetnek viharok, bajok,
Jöhet sok megpróbáltatás –
Mindig csak azt kérem Tőled:
Készen legyek, mert vársz.
Készen legyek, ha újra jössz,
Vagy ha magadhoz szólítasz:
Legyen életemben sok gyümölcs,
Mit örömmel fogadsz.
Ezt a múló, földi időt,
Melyet ajándékba kaptam,
Hasznos munkával töltsem el,
S üdv reményét hordjam.
Arra kérlek hát, jó Atyám,
Ha egyszermagadhoz hívszmajd,
Az örökkévalóságot
Tölthessem Tenálad.
Érd, 2008
Válogatás az Veled, Uram c. kötetből
Tiéd, Uram
/Mottó: Mt. 6,34./
Tiéd ó, Uram, a tegnap és a holnap,
Nekünk a mát hagyod csupán,
Hogy elbírjuk hordozni egy napnak terhét,
Ennyire van erőnk talán.
Ne aggódjunk a holnapért: mit rejteget,
Vajon örömöt, könnyeket?
Ne sírjunk a szép vagy elrontott tegnapért,
Visszahozni már nem lehet.
Jó Atyánk mindkettőt szent kezében tartja,
Aggódnunk hát fölösleges;
Ugyanegy szeretet, türelem ringatja
A múltat s az ígéretet.
Egy dolgunk van: hálát adni a tegnapért,
Kérni: áldja meg a holnapot,
És nevével küzdeni mindig a máért,
Amelyet kezünkbe adott.
Áldását kérni a munkáinkra bőven,
Hogy mi is áldássá legyünk;
Adjuk magunkat Őnéki és egymásnak,
S szeretet vezesse életünk.
Tiéd ó, Uram, a tegnap és a holnap,
Nekünk a mát hagyod csupán,
Hogy Rád figyelve tudjuk megélni mindig,
És ne balgatagon, sután.
Ózd, 1980.
Fő utcai séta
A Főutca tele volt
Hatalmas nagy fákkal,
Zöld alagútnak látszott,
Hogyha ott sétáltam.
Vadgesztenye és hársfa
Váltogatták egymást,
A tavaszi virágzás,
Az volt ám a pompás!
Előbb a vadgesztenye
Bontotta virágit,
Mint kis karácsonyfák
Díszítték ágait.
Kicsi voltam – emlékszem –
Hívtam jó Apámat:
A karácsonyfák alatt
Tegyük meg sétánkat.
Tavasz van most, kisfiam,
Nincsen karácsonyfa!
De én egyre hajtogattam:
Meglátja Apuka.
Engedett az unszolásnak,
Főutcára mentünk.
Mutatóban Anyának,
Karácsonyfát vittünk.
Volt öröm és kacagás,
Mikor átnyújtottuk.
Édesanya megörült:
Megajándékoztuk.
És végre Apuka is
Gyönyörködve látta,
Hogy sok kis karácsonyfa
Ült fel az ágakra.
Hófehér karácsonyfák
Hintáztak a szélben
És én oly boldog voltam,
Mert Apával néztem.
Érd, 2011.