1947. 08. 15-én született Budapesten. 1981-ben jelent meg első verse a Csepel Újságban. Ezt követően 1991-től 1996-ig a Szabad Föld Rt.-nél mint külsős dolgozott (Rövid tárcái az ABC rovatban jelentek meg) 1997-2000-ig a helyi Érdi Újságnak írt, a „Pillanatkép” rovatot kapta meg. Rövid életképeket publikált.
2001-től az Alterra Svájci – Magyar Kiadó Kft. jelentette meg antológia kötetben verseit, novelláit.
Ezzel egyidőben a helyi POLY-ART művészeti és irodalmi Alapítvány felvette tagjai közé.
2007-ben megalapította Rendik Zsuzsával az Irodalomkedvelők Klubját Érden és a vezetője lett.
Oklevelek:
- Az amatőr Költők és Irók Szövetsége által 1991-ben meghirdetett országos irodalmi pályázaton próza kategóriában minősített eredményt ért el.
- Cserhát Művész Kör Kitüntető Oklevél Mód Lajosné írónak, költőnek
SZEMELVÉNY
Válogatás a Poly-Art Pódium kötetekben megjelent írásaiból
Vendégségben
A kacskaringós budai utcán lefékez a Trabant, és kiszáll belőle a négytagú család. Az őspark fái közül kiemelkedik a villa széles lépcsőfeljárójával és üveges terasszal. A kilencéves, göndör, barnahajú fiú rohan a kaputelefonhoz, és benyomja a kódszámokat. Szabaddá válik az út a precíz gonddal, kertész által gereblyézett, széles, fehér köves úton a ház felé. Az ajtó kitárul, testvérek és sógorok kölcsönösen üdvözlik egymást. A puszik a levegőbe cuppannak. Kényelmes bőrfotelekbe helyezkednek el, lábuk alatt perzsaszőnyeg süpped. A csiszolt üvegcsilláron megcsillan a napsugár. A márvány asztallap hűvössége jólesik az asszony izzadt tenyerének. Kislányát ölében tartva csendesen várnak. Az ezüst tálcára kerülnek az öblös kristálypoharak és az aranysárga Napóleon konyak. A Coca-Cola pezseg túlfolyva a pohár szélén. A gyerekek versenyt fújják a habot és nevetgélnek.
El ne törjék… rémüldözik magában az anyjuk. Aztán nővérére néz, aki halványkék selyemblúzban és terrakotta szoknyában jön be, nagy tálat és kistányérokat hoz.
– Franciasalátát készítettem – jelenti be.
A felnőttek szednek, a gyerekek nem ismerik, így nem kérnek.
– Szép időnk van – mondja a házigazda eligazítva nadrágja élét. – Ugye jó a nyári szünet? – nyom egy barackot a fiú fejére, aki elvörösödik. Ha tudná Tibor bácsi, hogy ő ezt mennyire utálja.
– Milyen lett a bizonyítványod? – provokálja tovább.
– Négyes – válaszolja kurtán az asszony a fia helyett.
Szótlan férjére tekint, s látja, ahogy feszeng, mintha karót nyelt volna. Jobb keze középső ujja bekötve, a napokban munka közben megsérült. Tibor akkurátusan törli a száját. Finomak, hosszúak az ujjai, puha bársonyos kezének folytatásán arany inggomb fénylik. A háziasszony behozza saját sütésű gyümölcstortáját. A gyerekek ujjonganak, és az első szelet elfogyasztása után még kérnek. Az eperszemeket élvezettel leharapdálják. A tejszín szétkenődik Kati szájszegletén. Az anyja rászól, hogy ne habzsoljon. A gyümölcskocsonya reszket a nő tányérján, keze a Coca-Colás üveg felé nyúl, és üres konyakos poharába önt belőle.
– Ne viccelj, ez nem üdítős pohár – fogja meg nővére az üveget.
– Nekem ez nagyon megfelel – mondja a húga.
– Na, ne csináld ezt, hogy képzeled, itt egy üdítőnek való – nyúl be a bárszekrénybe.
– De én ebből szeretnék inni! Nem mindegy neked, hogy én miből iszom?
– Nem, mert ez konyakos – ismétli dacosan Irén.
Szó, szót követ, és az addig még hallgatag férj felesége oldalán bekapcsolódik a vitába. Aztán az asszony hirtelen elcsendesedik. Felrémlik előtte a testvérével együtt töltött gyermekkora. Amikor a sarki kútról vödörben hordták a vizet, útközben a lábukra locsolódott, de nem törődtek vele, csak nevettek, akkoriban mindenen. A zománcos vizes bögréből ivott a család, amely a hokedlin volt a vödör mellett a konyhában. S most meg…– gondolja. A múlt emléke könnyet fakaszt szeméből, és erőfeszítésébe kerül, hogy észrevétlen maradjon. Gyerekei még jóízűen esznek. Férje pillantása tekintetével találkozik, s egyszerre emelkednek fel.
– Ideje indulni – mondják.
Az anya türelmesen áll, és várja az utolsó falatokat nyelő gyerekeit. Aztán elköszönnek, becsukódik a teraszajtó mögöttük. A gyerekek előre szaladnak. Megkönnyebbülve lépked a házaspár, és kezük önkéntelenül egymáshoz ér.
Édesanyámhoz
Köszönöm, hogy felneveltél.
Életet adtál énnekem.
Most hálatelten megfoghatom
gyöngülő két kezed.
Nekem szép nevelést adtál,
jó modort és illemet.
Számtalanszor tapasztalom,
hogy sok ember nem ilyen.
Nem a pénz volt az Istened,
hanem csak a szeretet.
Átsegített nehézségeken
a te erős hited.
Becsület és igazmondás:
ugye ma már nem divat?
Mégis az embernek értéket
belső jelleme ad.
Fogódzkodóm a családom,
benned bízom Istenem.
Add, hogy sokáig foghassam
lehanyatló kezedet!
Vergődő madár
Vergődő madár
A szívünk.
Szenvedve szeretne.
Fáradt és beteg vagy.
Nincs semmi
Kedvedre.
Rég ránk sütött a nap
Fürdőztünk
Egymásban.
De ma leáldozott
Csőrünk húsunkba
Van mártva.
Kiserkent vérünkkel
Fessük az égre.
Hűségesek voltunk.
Esküszünk Istenre.
Gonoszság
Az idősödő, alacsony, kesehajú férfi vizenyős kék szemével tompán nézett a nagyvilágba.
Szeplői akár a pulykatojás. Környezete többször látta részegen, mint józanul, általában már reggel botladozott a nyelve.
Aztán egy napon a konyhaasztalhoz telepedett, és viseltes zakója zsebéből elővett három darab fémpénzt.
– Gyűjteni fogom az ötveneseket – szólt a feleségéhez.
– Hiszem, ha látom – felelte az asszony, és lisztes kezét a kötényébe törölve, újra a nyújtófa fölé hajolt, és gyúrta a tésztát.- Azért nem jut húsra, mert minden pénzt eliszol – korholta. A férje szájszegletében dacos ránc jelent meg, mutatva eltökéltségét.
Teltek-múltak a hetek. A közértben a visszajáró pénzből nem sört vásárolt, hanem ötvenforintosok a zsebbe kerültek.
Esténként számolta pénzét, majd a konyhaasztalon feltornyozta, mint boldog gyerek az építőkockáit, úgy rakosgatta ide-oda.
– Már huszonöt darabom van – dicsekedett családtagjainak. Mintha a nézése is kitisztult volna persze, hiszen nem ivott.
Aztán egy este, amikor a dobozából kiszórta a fémpénzeket, döbbenten meredt maga elé. Az ötvenesek helyett csupa húszas gurult szét.
Megdörzsölte a szemét, gondolva, rosszul lát.
– Ki tette velem ezt az álnokságot – motyogta sírós, elcsukló hangon.
– Ekkor a háta mögül gúnyos hangon megszólalt az asszony.
– Tán nem egyezik a pénzed? Tudod én a húszasokat gyűjtöttem, míg te az ötvenest.
Tímeához
Kinőttél már
Babakorból,
Maholnap már új
Utakra indulsz.
Mielőtt rátérnél
Önálló életre,
Egy-két bölcs tanácsom
– Te döntesz, fogadd meg!
Régi mondás járja,
De ma is megállja a helyét.
„Járt utat ne add fel
a járatlanokért.”
Ha mégis elindulsz
nagy ismeretlenbe,
A szívedre hallgass –
És persze eszedre.
Ha rossz lépést tettél,
Tanulj belőle.
Ne ess újra bele
Saját vermedbe.
Ne sérts meg senkit,
Ha mégis megesne,
Kérj bocsánatot,
Te nősz a szemébe.
Lebegjen előtted
Három majom képe.
„Ne láss, ne hallj, ne
Beszélj!
Boldog lesz az életed.”
Ha már nagyon
Kétségbe vagy esve,
És én már nem leszek
Fordulj az Istenhez!
Fohászkodj, kérleld,
Hogy neked segítsen!
Ha szeret téged,
Megteszi azt érted.
Ennyi az ajánlás.
Aminek már vége.
Ha túlvilág létezik –
Találkozunk az égben