Budapesten született 1930. május 6.-án. 1949-1954 között az Iparművészeti Főiskola grafika,
majd színpadművészeti szakos hallgatója volt, ahol Oláh Gusztáv és Miháltz Pál oktatta. 1954-
1955 között a Magyar Néphadsereg Színháza ösztöndíjasa volt. 1955-1957 között az egri Gárdonyi
Géza Színház díszlettervezője volt. 1958-1961 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban volt
díszlettervező. 1961-1964 között a Miskolci Nemzeti Színház díszleteit tervezte meg. 1964-1971 között a József Attila Színházban tervezett díszletet.
1971-1990 között a Magyar Televízió díszlettervezője volt. 1990-ben nyugdíjba vonult. 1993-1999 között a Játék határok nélkül című vetélkedő-sorozat díszlettervezője volt. 2019. november 22-én hunyt el.
Díjai:
- Miskolci Színházi Fesztivál Szcenikai díj (1963)
- MTV Drámai nívódíj (1985)
- Érd város művészeti díja (2005)
- Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2010)
(Forrás: Wikipédia)
Művei:
VIA DOLOROSA (Érd, 2005)
Versek 1968-1972.
(Megjelent Wegenas Róbert 75. születésnapján.)
ANIMUS – ASTRO (Érd, 2010)
Versek 1950-1981.
(Megjelent Wegenas Róbert 80. születésnapján.)
Az utolsó jelentés (Poly-Art Kiadó, 2016)
„Storius testis Graeco, hajdani római hírszerző tiszt utolsó jelentését – melyet olvastatok – ezerkétszáz évvel Jézus születése után Marcello Astro nápolyi tájfestő a herculáneumi parton egy beomlott pincében találja, én a családi irattár mélyén fedeztem fel századunk elején.”
Carl Astro
SZEMELVÉNY
Válogatás a VIA DOLOROSA c. kötetből
I.
Szegfű olajától
Balzsamos kézzel
Simítom homlokodra
A jelet.
Bélyegzett leszel,
Mint csordába fogott
Együgyű állat.
Mától magadnak élsz
Ezernyi magányos
Társad között.
II.
Kenyeret török nektek
S bort kínálok hozzá.
Látom,
Szemetekben mohó étvágy,
Emberi éhség,
Szomorú önző ragyogás.
Lássátok:
A kenyér én vagyok -,
Faljatok fel.
A bor az én vérem -,
Kortyoljátok szomjasan
Halálomig.
III.
Az ember fia vagyok.
Ami megmarad belőlem
A tiétek lesz,
Bennetek élek tovább
És ti ölni fogtok a nevemben.
Építői lesztek
Gonosz városoknak,
Égettek házat, erdőt,
Szelíd könyveket.
Gyaláztok Istent,
Ártatlan nőket,
Ember, ember ellen küzd majd,
Nevem zászlókon lobog,
de én bennetek
Szomorúan
Megtagadlak.
IV.
Minden tiétek lesz.
Őrizzétek
Pincék mélyén,
Könyvek lapja között,
Szívetekben.
Így szeretném.
Nem sok mit adok,
Csupán néhány,
Szótlan érzés,
A nyugalom vágya,
Az egymásért való
Tiszta öröm,
A félelem nélküli
Egyszerű Élet.
Válogatás a ANIMUS – ASTRO c. kötetből
Rám vár.
Régen,
Egyedül ül
Egy ócska széken,
Körötte körben,
Tucatnyi tükörben
Látom két,
Közönyös,
Kék
Szemét.
Eleven
Lelkét
Hiába keresem,
Nincs köztünk más,
Csak a szék,
És tizenhét év.
Egy felnőtt nemzedék.
Látom
Lusta száját,
Mosolyán átvillanó
Elernyedt,
Erőtlen vágyát,
Régen,
Márcsak nézem,
Hogy ül
Egyedül a széken:
Unottan,
Fiatalon
És nagyon szépen.
A téli ég üvegjén aláhull
Egy izzó lávacsepp: a nap.
A mögötte pörgő tér kitárul
S a végtelenség felszakad.
Az éji mélyben örvénylő, bomló,
Elhagyott csillagom lebeg.
Szemem záporozzák lágyan zsongó
Túlvilági emlékjelek.
A parázsló égi lámpalángot nézem
És a rőten izzó bűvös éji képen
Fellobban életem visszfénye fent.
De lassan ezüstté olvadnak már a fák,
Felettem fekete fellegek rohannak át,
Süketen elborít mindent a csend.
Sok csend,
Mély víz,
Tág hurok,
Földíz,
Éjszaka
És szürke reggel,
Vad király,
Fekete sereggel,
Erdő és kopott mező,
Néha Én,
Néha Ő.
Álom
Futok,
Futok egyre csak hátra,
Menekülök a szörnyű gép elől.
Szembeszegülök hóval,
Paranccsal,
Vér szavával,
Futok,
Futok
Eszeveszetten, fázva,
Szégyen nélkül hátra,
Egyre csak hátra,
És végül elbukom.
Lapulok az eleven földön
Majd kúszom eszeveszetten zihálva,
Néha felállva,
Egyre csak hátra.
Botladozom
Fűben,
Homokon,
Ömlő vérem síkos mocskán,
És újra,
Meg újra élem
Vad menekülésem
Lázas perceit.
És futok újra vérző talppal,
Menekülő,
Fuldokló,
Vad indulattal,
Megállás nélkül,
Élve halottan,
Szívemben megkínozottan,
Valamit sejtve,
Tudva,
Örökké csak visszafutva,
Szembeszegülve paranccsal,
Széllel,
Ész szavával,
Menekülök gyáván,
Szégyen nélkül,
Élve, fázva
Hátra
Hátra.