A Székely Versmondókör 1991-ben alakult. Vezetője Donkóné Simon Judit tanárnő volt. A Körnek a Művelődési Központ adott otthont.
Első fellépésükről egy meghívó szövege tanúskodik:
„A Városi Művelődési Központ Versmondóköre, a 7. Sz. Általános Iskola Irodalomköre tisztelettel
meghívja Önt 1992. szeptember 30-án 18 órára a Művelődési Központba Magyari Lajos erdélyi költő estjére (Közreműködnek a Versmomdókör tagjai).”
A következő években számos megjelenésük volt. Többek között: Csoóri Sándor-, Kányádi Sándor-, Vári Fábián László-, Farkas Árpád-, Molnos Lajos -, Markó Béla-, Páll Lajos-, Sütő András költő estjén.
Felléptek az Erdélyi Napok rendezvényein, valamint képzőművészeti kiállítások megnyitóin.
„Az érdi kulturális élet színfoltjai ők (Látogatóban a Székely Versmondókörben)
Ha fontos esemény, ha jelentős ünnep – avató, megnyitó vagy megemlékezés – van a városban, szinte egy sem múlhat el a Székely Versmondókör tagjainak fellépése nélkül. Vezetőjük, Donkóné Simon Judit tanárnő és előadóművész azon pedagógusok egyike, aki nemcsak az iskolában teljesíti messzemenően a kötelességét, hanem időt és energiát nem kímélve, a városnak is adni kíván: író-olvasó találkozókat, irodalmi esteket, képzőművészeti kiállításokat szervez kiváló művészvendégekkel, miközben évek óta maga köré gyűjti a fiatal versmondókat, tanítja, irányítja őket. Arra kértük a tanárnőt, mondja el, hogyan alakult, és miért lett Székely Versmondókör ez a városi szakcsoport:
– Az ötlet évekkel ezelőtt született meg. Akkoriban Kóka Rozália gyűjtötte maga köré a székely
asszonyokat, akik szőni, fonni, hímezni tanultak és más régi székely mesterségekkel ismerkedhettek meg. Ő vetette fel, hogy indítsuk el a versmondókört. Két taggal, a 11 éves Gáborral és a 43 éves Vilmossal indult a szakkör. Később persze jöttek többen is, jelenleg 8-9 állandó tagunk van, legtöbbjük középiskolás. Időközben sok erdélyi estünk volt. Sokfelé jártunk, többször szerepeltünk a fővárosban, környékbeli településeken, még külföldre is sikerült eljutnunk. Kétszer voltunk Bécsben és Erdélyben, egyszer Szlovákiában. Az utazás, a bemutatkozás nagy élmény a szakkör tagjainak, de tudom, hogy ők elsősorban azért járnak szorgalmasan, mert örömet szerez nekik a verssel való szoros kapcsolat.
– Hogyan történik ez a gyakorlatban? Kiválasztanak egy-egy költőt vagy egy kötet szabja meg a műsoruk témáját?
– Előbb eldöntjük, ki lesz az irodalmi találkozó vendége, majd elővesszük a köteteit, és a versmondókör tagjai olvasgatják őket, válogatnak a versekből.
Az Érdi Napokra meghívott Király László költői estjét már márciusban elkezdtem szervezni. Az erdélyi költőket bemutató műsorok esetében fontosak a szülőföldről, a magyarságról, az anyanyelv szeretetéről szóló költemények. Konkrét irodalmi estre készülve válogatjuk a verseket. De közben a szakkör tagjai figyelemmel kísérik az újonnan megjelent köteteket, megszerzik őket, és egymásnak kölcsönzik. Már olvasgatjuk, a Hazahív a hűség című, romániai magyar költők verseit egybegyűjtő kötetet, Dsida Jenő, Reményik Sándor és más költők válogatott verseit. Nem egyszer előfordul, hogy a versmondókör tagjai hívják fel a figyelmemet egy-egy szép könyvre, amelyből kiválasztják és megtanulják a legszebb verseket.
– Az erdélyi irodalmi találkozók és képkiállítások megszervezéséhez nemcsak jószándék, hanem pénz is kell. Napjainkban nem tolonganak a kulturális megmozdulásokat támogatók…
– Kezdetben az Illyés és Lakitelek Alapítványtól kaptunk erre a célra pénzt. Nem kenyerem a szponzorok felkutatása, de a nemes célért ezt is hajlandó vagyok vállalni. Sokat kellett kilincselnem ahhoz, hogy megtaláljam azokat, akik hajlandók anyagiakat áldozni a kultúrára.
Megérdemlik, hogy felsoroljuk őket: A legutóbbi Erdélyi Nap rendezvényünket az Országos Játék Alap, a Puhi Tárnok Út- és Hídépítő Kft., a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, a MOL Rt., a Százhalombattai Művelődési Központ, az Illyés Alapítvány és az érdi Polgármesteri Hivatal támogatta.
– A mai fiatalokra nem jellemző, hogy versmondókörben töltik el szabadidejük egy részét. Ti miért tartotok ki mellette – tettük fel a kérdést a szakkör két tagjának.
– A legfiatalabb, de egyben legrégibb tagja vagyok a Székely Versmondókörnek. Édesanyám szerettette meg velem a költészetet, hiszen amikor kicsi voltam, mese helyett verseket olvasott fel nekem. Nagy élmény volt számomra, hogy megismerkedhetek azokkal a költőkkel, akiknek szeretem a műveit, és a velük való közeli találkozás semmilyen más szórakozással, időtöltéssel nem pótolható számomra – mondta Sasvári Gábor. Tótfalusi Krisztina szerint a szakköri foglalkozás, és fellépés számára kikapcsolódás a szürke hétköznapokból – igazából itt van alkalmam közel kerülni a költeményekhez, az előadóművészethez. Nem egyszer osztálytársaim érdeklődését is felkelti, ha egy-egy kötetről beszélek nekik. Már ezért is megéri a fáradságot.”
(Érdi Újság 1994. október 14.)
