Művei:
Számonkérés (Érd, 1994)
Nem hiba, hanem bűn elsőkötetes költőnek lenni. Mégis vállalom, mert az embernek, amihez köze volt és van az életében, vállalnia kell a felelősséget. Még akkor is, ha bel- és külvilággal folyó perlekedésben az Időt – egyben fővádlóját – tudja csak mentőtanúként beidézni…
Jehoda János
Jehoda János érdi költő első kötete
SZÁMONKÉRÉS
Neve és alakja nem ismeretlen az érdi közéletben, hiszen az Érdi Újságban a kezdetektől fogva publikált. Ismerősei nemcsak újságíróként tisztelik, hanem régóta tudják róla, hogy költőember. Lapunk hasábjain is nem egy szép verse látott napvilágot Igaz – talán nem veszi rossznéven – ifjú költőnek már nem igen mondható, de eddig, ki tudja, mi okból, még nem jelent meg saját kötete.
Nem kis büszkeséggel állt hát barátai, kollégái, tisztelői, ismerősei és az érdeklődő vendégek előtt Jehoda János, az elsőkötetes érdi költő, akinek könyvét a Művelődési Központban szeptember 24-én, az X-ART egyesület kiállításának megnyitója után mutatta be a jelenlevőknek Harmat Béla polgármester.
A régi barát mindenekelőtt felolvasta azt az Érdi Újságban közzétett köszöntőjét, amelyet akkor írt Jehoda Jánosnak, amikor nem lehetett jelen a fél évvel ezelőtti költői estjén. A köztük élő „titkolt barátság” mintegy húsz éves s ennek egyik állomása volt tíz évvel ezelőtt, amikor egy érdi antológiával megkezdődött az az út, amelyet azóta egymástól különkülön folytatnak az akkor egy kötetben publikálók.
Harmat Béla a könyv külső megjelenéséről szólva úgy látta, hogy a szürke szín lehet annak, a szürkeségnek a motívuma, amely arra utal, ahonnan a költő Jehoda János elindult: az árvaházi szürkeség, amelyből úgy kellett kilépnie, hogy ezt a nem maga mutogatását vállalja. A könyv hátoldalán található a „mentség helyett” megfogalmazott önéletrajz.
Nos, amit így vezetnek be, arról sejthetjük, hogy megtaláljuk benne azokat a támpontokat, amelyek az életrajz megismeréséhez szükségesek, de miközben mentegetőzve szándékozik valamit elmondani, aközben „jól beolvas nekünk, vagy valakinek…” állította Harmat Béla, majd a költő néhány verséről, a versírás létjogosultságáról beszélt, arról, hogy a címadó versben felmerül az a nagy kérdés, hogy vajon, hogy jön ő ahhoz, hogy Petőfi, vagy József Attila után verset merjen írni? Ez a Számonkérés nem az, amit mások fogalmaztak meg, hanem az önmagától, amit a költő naponta kér számon.
”Jehoda Jánosnak ez az első verseskötete, és ha a méreteit, súlyát sommázva vesszük kézbe, óhatatlanul Kéri Mihálynak a tavaszi köszöntőn elmondott szavai jutnak eszünkbe, hogy tudniillik, „vékony csontú, mint maga a költő”. De ez a vékonycsontúság nem abban mutatkozik meg, hogy esetleg nem lehetett az oldalára ráírni a szerzője nevét, (hogy a polcra kerülve is látszódjék), hanem inkább abban, hogy sok verset hiányolok belőle, amelyeket jómagam is ismerek, és úgy érzem, hogy helye lett volna ebben a kötetben. Mégis, Jehoda János könyve mindannyiunknak mondhat valamit, akik kézbevesszük. Versek? Hiszen akadnak benne olyanok is, amelyek talán csak formailag, az egymás aláírt sorok miatt olyanok, mint a versek, de tartalmilag egészen más, sokkal mélyebbről jövő mondanivalót takarnak. Több versnek az indíttatója volt Érd. Ez a város, amely – be kell vallanunk, legalább magunk között –, nem a legszebb városok egyike, de mi mégis szeretjük, küzdünk érte, mert mi itt élünk, mert őérte vagyunk.
Ezt követően Harmat Béla csak egyetlen verset olvasott fel a kötetből, az Érdi kergető címűt, és közölte, hogy noha ilyen még eddig soha nem fordult elő, de most tréfásan utasításba fogja adni minden érdi óvodába, hogy kötelező lesz ezt a költeményt megtanulni. Mert „számomra költői bravúr ez a vers” jelentette ki Harmat Béla, majd arról szólt, hogy nagyon sok örömet okozott neki Jehoda János első kötete, és kifejezte abbéli reményét, hogy még sok másik verseskönyv fogja követni. Majd – tudván, hogy a költő igen sokat dohányzik – a szenvedély egyik – ha lehet annak nevezni – „enyhébb” válfajára utalva egy pipát ajándékozott Jehoda Jánosnak első kötete emlékére.
Érdi Újság 1994. szeptember 30.
SZEMELVÉNY
Válogatás a Számonkérés c. kötetből
Angyalszárnyak
Angyalszárnyak lebegnek
alattunk felettünk
kardok szuronyok muskéták
karabélyok dzsidák
által kioltott lelkek
s mi harangszók az imán
csontjaikon menetelünk
Talpunk alatt könny és sár
homlokunkon tizenkét pont
az érdemes volt igét hirdeti
s bármily sötét az égbolt
ők mindörökké a mieink!
Angyalszárnyak lebegnek
alattunk felettünk
mozdulatlan menetben
az idő ködfoltjain keresztül
a hitükben igaz voltak
szájíz szerint kisajátítottak
a megmagyarázott szentek
kik előttünk meneteltek
üdvözítőként ma is
a történelem koszos árnyékain
Angyalszárnyak lebegnek
alattunk felettünk
ők menetelnek énekelnek
önmagukban bennem-benned
hogy sohase feledjük:
a múlt és jelen
nem szakad meg sohasem
– mindkettő a jövőbe menekül!
Kiáltás
és hiába
dorombolt fohász dübörgött ima
vált vérré a tinta
folyt egybe könny a láng
ritkult ki sok rőt szakáll
szökkent szirommá dudva
szelídült meg fergeteg
mert kifáradt szó
a bocsásd meg nékik, Uram
nem tudják, mit cselekszenek
is már hiába volt
és teltek mentek a vonatok
és szégyellte magát minden szemafor
és a Nap árnyékot sem hagyott
és megkönnyezett bent a samott
és lélekkő az elkurvult korom
a kémény is föld alá bujdokolt
hát mondd Uram akkor a Földnek ezen részein
csak tárgyak fogalmak igék voltak teremtményeid?!
Ima
1.
Nem értem célod mi még velem Uram
hisz már minden kísérletedbe belebuktam
lásd be végre ne hagyd magad áltatni
ezt a világot én nem tudom megváltani
2.
Küldtél s jöttem ám nagy buzgóságomban
én nem is sejthettem de mondd Tenmagad tudtad
gyűrűzött égi kakukktojásodat
mikor hova milyen fészekbe raktad Uram
3.
Édesbeszédűek között hallgatag
bár bukdácsoltam nem sántikáltam kétfelé
Érted lázadban s hogy magamra maradtam
Rajtunk kívül nincs Uram ki számonkérhetné
4.
Éhes forgószélben csillám gomolygok
kit elhagy az alázat szemre már nem talál
teret adtál Uram de nincs otthonom
inga-időben keresztlevelem a halál