Első versemet az Élet és Irodalom közölte. 1964-ben kezdtem írni, de nem tartom magam fiatal költőnek; harminchárom éves vagyok, írásaim élményanyagát életkorom is meghatározza. Lassan írok, keveset. Ezért elmondhatom magamról, hogy verseim általában megjelennek, ha nem is olyan gyorsan, ahogy várom, ha nem is éppen ott, ahol a legjobban szeretném.
Tehetség, érzésem szerint, nem vész el, hacsak a tehetségek áradatában nem: megnyilvánulásainak nincs mértékegysége, mint a magasugrásnak a centiméter. Az olvasó maga dönti el, ki verte le a lécet, de nem tudja áttekinteni a pályát: a versek elszórtan, rendszertelenül jelennek meg; sok nevet lát, egyre többet, de a nevekhez tartozó emberekből csak részleteket.
Írói programom meghatározását nehezíti, hogy tudatosan húzok a leírt sorokból, de ösztönösen írok.
Hamarosan megjelenik a Szépirodalmi Kiadónál Halálod ellen című kötetem; a cím akár a legtöbb vers kezdősora is lehetne. Szociográfiai pontosságra törekedve szól a hétköznapokról, s mondanivalójából következően, nem lehet megismételni. Írói fejlődésemre és gondolkodásomra – amelyet nem tudok elhatárolni az emberitől – nem annyira az olvasott vagy esetleg ismert írók, költők hatottak, inkább a körülöttem élők. A hatás különben kétélű: a megcsodált forma lehet egyéniségemtől idegen, utánozva erőltetett, de legjobb esetben is utánzat. Mi lehet széles e föld felett szebb dolog annál, hogy – holott sebesedik – az szép tisztességért ír az ember, sőt azonkívül is, csak jókedvéből is…
Forrás: ÚJ ÍRÁS (Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat) IX. évfolyam 1969 augusztus
Keresztes Ágnes az 1960-as évek derekán jelentkezett, versei különböző budapesti folyóiratokban és napi-, hetilapokban jelentek meg. Egy ideig a budapesti rádiónál dolgozott, később a szolnoki stúdió munkatársa volt. Halálod ellen című verseskötete 1969-ben jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában.
Művei:
Halálod ellen (Szépirodalmi Kiadó, 1969)
Keresztes Ágnes most jelentkezik első kötetével: Halálod ellen (Szépirodalmi) — de már évek óta tudom róla, hogy költő. Ezt az alábbiakkal szeretném bizonyítani (a fő bizonysága maga a könyv): 1. A versek tematikája, ahhoz az irodalomtörténeti vonulathoz csatlakozik, amely Petrőczi Kata Szidónia óta (XVII. század) Kaffka Margiton át Nemes Nagy Ágnesig és Szécsi Margitig ível, hogy csak néhány jelentős nevet említsek.
Keresztes Ágnest — verseiből derül ki — nem a szavak zenéje, hanem az élet, a sors bírta szóra. Múzsája (ugye, férfiak, ez a szó furcsán hat egy költőnővel kapcsolatban?) a félig proletár, félig kispolgári környezet, és önnön féltve őrzött emberi méltósága, mely úgy vállalja ezt a világot, hogy versekben idézi meg: ilyen, tehát meg kell változtatni. De sohasem prófétái, mert Mindenki tart három napig, s mint obligát csoda.
Stílusát minden érezhető személyesség mellett a tárgyi világnak veti alá, melyből megjelenik környezetének egységes látomása: konyhakövek, kenyérruha, újságpapír, lavór, zsíroskenyér, mosógép, heti szennyes, húsleves, kertmozi, közért, vedlő falak címe jellegzetes szavai. S ami e hétköznapiságból a költőiségbe emeli, az a fogalmak és a képek között meglelt, az érzékelés, az érzelem és az értelem közötti kölcsönösség. Módszere abból a lírai Én-ből fakad, mely egyszerre hűséges és elégedetlen helyzetével, groteszk látásmódja, iróniája, a visszafogott személyes hang ezzel függ össze. Nem kis lelemény kell ahhoz, hogy valaki öncélúság nélkül „kockázzon a szavakkal”. Csend lett a szobában, a szokottnál általábban. Még egyszer leírom: Keresztes Ágnes költő. Megvalósulás és ígéret egyszemélyiben.
Forrás: Élet és Irodalom 1969. 42. sz. (Alföldy Jenő)
Inga (Szépirodalmi Kiadó, 1979)
Új versei, amelyeket most kötetbe gyűjtött, szervesen kapcsolódnak az indulás problémáihoz és hangjához, de egyszersmind új élethelyzetet, gondolatokat, érzelmeket és új esztétikai tájékozódást is tükröznek. Az 1970-es évek elején keletkezett költemények a „népi szürrealizmus” formai kísérletezésének továbbfejlesztéséről tanúskodnak, de merőben egyéni tónusban: Keresztes Ágnes verseit különös humor lengi be, amely varázsos, játékos lebegést biztosít dalainak. Az utóbbi két-három esztendőben született verseinek két nagy témája az inga-sors – mint a cím is jelzi –, a Budapest és vidék között ingázó emberek gyökértelensége vagy inkább kettős kötöttsége – és a fiatalságtól búcsúzó asszony rezignációja, nosztalgiája.
Szépirodalmi Kiadó
Ügyetlen gyémántköszörűs (Orpheusz, 2005)
Egy megrendítően szép, őszinte és nagyon furcsa anyavers (Anyám) és mintegy negyedszázadnyi verses publicisztika sorjázik a hangját ritkán hallató, kiváló és igen rokonszenves költő Ügyetlen gyémántköszörűs című könyvében 1978 és 2004 között született írások ezek, egy művelt, verstani ismeretekkel is rendelkező, szociálisan érzékeny írástudó gondolatai.
A címadó vers egyben a kötet magyarázata is: kudarckísérlettel van dolgunk, egy újabb kudarckísérlettel a magyar irodalomban.
A gyémánt, ahogy formálódik a köszörűs műhelyében, egyre csak fogy: így lesz a sok önjelölt koszorús költőnk mellett egy köszörűs költőnk is.
Megrendítően szürke negyedszázad krónikása ez a kötet: volt egy rendszerváltásunk, s előtte egy hanyatló, öregedő rendszerünk, utána egy hiú ábrándokkal teli, becsapásokkal teli másfél évtizedünk.
A kötet második felében sok önarcképet, személyes hangú írást is találunk. Nagy képességért vagy kisebb igényért fohászkodik a címadó vers lírai énje, s talán igaza van: egy még kisebb ékszer ragyogóbb lett volna. De ki tudja, mi kerül még elő az avatott köszörűsmester műhelyének „szorgalmas porából”. Talán igazán szép és pengeéles szilánkok, amelyekbe nyúlva a vér is kiserken az ember ujjából.
Forrás: ESŐ 2005/4 (Képes Gábor)
SZEMELVÉNY
Válogatás a Halálod ellen c. kötetből
Az év egy napján
Zilált krizantém nedves szirmai
koszorúdrót lakkos tömött toboz
a viaszhála apró fényköre
a kötelesség különjárata
Háló
Családból és a megszokott világból
kitelepítve
reggel a zsíroskenyeret magával
papírbacsomagolva sose vitte –
ruhája elszakadt,
s nem volt nála se tű, se semmi cérna.
Zsebéből fénykép, levelek fakultak;
múltjának maradéka.
Nem tartotta életben semmi más:
egy szikra akarat.
Térde körül ezüstös villanással
szikráztak a halak,
lábát a csizma törte.
nehéz iszapban ázott,
kevésbeszédű volt,
mint a halászok.
Sorsával meg nem békélt, mégsem vitatkozott,
mert megalázó.
Dermedt és mélyülő vízben húzta a hálót –
és húzta őt a háló.
Ez a nap a családé
A középső polcon van a Vasárnap
beleszáradva félig
a megbontott üvegbe.
Mosógépben forog a heti szennyes,
a konyha szappanhabot gőzölög
vagy húslevest, piskótát
négy tojással.
Gyereklábak harangoznak titokban
ünnepi unalomra
meg nagymise-ebédre,
vagy csoszognak az utcán lakkcipőben
„Csak-kézen-fogva-egymástés-
megállni-a-sarkon! „…
Ez a nap a Családé –
de hol van a család?…
Nővéreim
Régen imádkozni szoktak
de a térdeplők kikoptak
már a templomba sem járnak
lassan múlik a vasárnap
csontos ujjal puha kézzel
játszanak más gyerekével
nem fordulnak meg utánuk
– velük forog csak az ágyuk –
tarkában vagy feketében
jönnek-mennek észrevétlen
Válogatás az Inga c. kötetből
Álmok
Hajam a fésűben marad;
lehunyt szemű szerelmesem
keresztbefekszik ágyamon;
varjak jönnek, tanítanak
röpülni, elszállok velük;
ringatok idegen babát;
járok mezítláb a vizen.
Másnap éjfélig semmi sem
történik –
Péntek utca
ajtóból várakozás
ablakból korom és por
a falakból didergés
a párnából virrasztás
üvegből a cseresznye
éjfélre kivirágzik
hajnalra meg is érik
cseresznyéből a párna
fal porból és koromból
várakozásból ajtó
Ideje eljön
Ideje eljön az ősznek:
levelek befejeződnek,
megérik rajzuk gerince.
Szebb vagyok, mint eleinte:
öregszem, fogy belőlem az
ami felesleges…
Jelölj meg
Nyughatatlanságomra ne jármot:
édes öröm adj piros szárnyakat
ne ólom álmot!
Ember magát medvének hiheti
vacogva mézes ringatásba bújna,
ködös hálóit az ősz kiveti,
félőre kattan a csapda újra,
megfordul a kés az elevenben –
édes öröm borítsd arcom virágba
jelölj meg engem!
Inga
Éjszaka süt
szégyenfa virágzik
terem türelemrózsa és türelemtövis
de farkasordító öröm űz idáig
küszöbön állok fogamvacogva
kutya a szívem
bújik vacokra
Legjobbak a szavak rejtőzködésre
szólhatnak másról
tudok papírkosárban felnövő
erdőt elhallgatásból
kikészülőben látod a bőröm
arra íróm majd
mivel vesződöm
A térképen fekete hálók
szorításában vonatok
minden állomáson megállók –
kettőszáznyolcvan oda-visszát
bóbiskolnak a rajta hálók
és növekedik örömül
kupakvirág a bolt körül
megtanulhattam személylassan:
a meleg olcsón is elönt
a sokféle kapaszkodó
csak különböző
nem különb
Éjszaka süt szégyenfa virágzik
két jelkép egymásba fordul
hazakóborol házőrző eszem
megharap orvul,
aki megunta már keresni
hányféle isten hol lakik
a holnapért nem tudna élni –
megpróbál holnapig
Válogatás az Ügyetlen gyémántköszörűs c. kötetből
Öregek
Heten laknak ebben a faluban.
Fekszenek. Kelnek. Fekszenek. Kicsit esznek.
A konyhákban még ott a tűz helye,
a ruhaféle még kitart,
talán a ház is.
Öreg embernek kevés kell, ha nincs több.
Fekszenek. Kelnek. Fekszenek. Kicsit esznek:
a szomszéd község közös kosztját fémedényből.
Kicsit esznek.
Az ő sarjú korukban aratáskor hordták az ételt.
Ülnek.
Ujjaikra csomót köt az idő,
hogy el ne felejtsék a régi munkát.
A hetesnek kasza formája van.
Heten laknak ebben a faluban.
Fekszenek. Kelnek. Fekszenek. Fekszenek.
Fák
Állnak magányosan vagy sűrű sorban:
mindegyikük törzsében más fasors van,
minden gyökérben más kapaszkodás
és minden kéreg alatt más faélet,
ujjlenyomatként más évgyűrűjel.
Hatalmas tönkök, néma uszadékfák
méltóságában több századnyi csend –
pilleidő mellette a mienk.
Tiszavirág
Az élet egyetlen óra
és esős időre eshet,
mikor súlyos, hosszú szálak
zuhognak a zizegésre.
Szaporodunk szürkeségben:
az élet egyetlen óra
és abban nem fér el álom
ismeretlen napsütésről.
Öntudatlan és tudatlan
szaporodunk szürkeségben:
az élet egyetlen óra,
minden évezredben annyi.
Elfogyóban, pusztulóban,
öntudatlan és tudatlan
szaporodunk szürkeségben,
az élet egyetlen ––––––––––
Ballada
“…avagy azt választod hogy fejedet vegyem,
vagy selyem hajaddal házat kisöpörjem,
avagy azt választod, reggelig virrasztasz,
hét asztalvendégnek vígan gyertyát tartasz?…”
Három halál közül
melyik választ engem?
Az a szép irgalmas,
vassal lakodalmas,
véremmel virágos
fejszesuhogásos,
ki nem térdre tör meg:
talpon állva öl meg,
tiltakozni képes
nyakamon jelöl meg –
Három halál közül
ha ez választ engem:
mert volna mit szólnom,
némává kell lennem.
De második is van.
Az a porba gyötrő,
élő hajjal söprő,
élő jajom irtó
csönddé takarító,
kinek lehet folt is
ami tiszta volt is,
fordítja szemétre
még az aranyport is –
Három halál közül
ha ez választ engem:
mert igazat szóltam,
hazuggá kell lennem.
De harmadik is van.
Az az alig fényes,
csak kínban érvényes,
ki rábír egészen
hogy magam emésszem;
hív is hozzá népet,
hét asztalvendéget:
hétfőtől hétfőig,
keddtől keddig éget –
Három halál közül
ha ez választ engem:
mindegyik szavamért
szívem hagyja ennem.
Sem hamar irgalmas,
sem lassan alkalmas,
de míg ki nem alszom
enged lánggá lennem.